A bizonytalanság és alázat kora

A bizonytalanság XXI. századi életünk jellemző tulajdonságává vált. Még Heisenberg is, aki a bizonytalanság elvét megfogalmazta, meglepődne azon, hogy milyen ingataggá és bizonytalanná vált mára minden. Meglehetősen ironikus ez, mert a felvilágosult racionalizmus, tudomány és szabadság korát kellene élnünk. A posztmodern és posztindusztriális világ valósága azonban teljesen más.

A jelenkor iróniája nem korlátozódik a bizonytalanság elvére. Úgy volt, hogy a mai a magas szintű humanizmus kora lesz, ahol Huxley „szép új világa” megvédi az ember életét és méltóságát. A modernitás ígérete az igazság, szabadság és egyenlőség volt mindenkinek. Mégis azt tapasztaljuk, hogy a XXI. században a legsúlyosabb embertelen és barbár atrocitások zajlanak a szemünk előtt. A globális menekültválság egymagában elegendő, hogy a globális világrend képmutatását és kettős mércéjét demonstrálja a magasztos ideálokkal szemben. A szíriai, líbiai, afgán, szomáliai vagy rohingja menekültek a közömbösség és tiszteletlenség szégyenletes történetét mondják el. Az, hogy ők éppenséggel muszlimok is, sokat elmond a jelenkor emberi állapotának etnocentrikus felfogásáról.

A jelenlegi világrend hátterében a bizonytalanság áll. Nagy hatalmi játszmák, nemzeti rivalizálások, proxy háborúk, polgárháborúk, nemzeteken átívelő üzleti érdekek és még számos egyéb tényező járul hozzá a világ jelenlegi állapotának komplexitásához. Az értékek és érdekek annyira sokrétűek lettek, hogy lehetetlen olyan megoldást találni, amely kezelhetően összetartja a világ közösségeit. A jelen és jövő bizonytalansága kevés útmutatást kínál egy jobb világ felé.

De a bizonytalanság nem mindig rossz dolog. Taníthatunk nekünk egy-két dolgot az emberi állapotról, és képzelt erőink korlátairól. Arra sarkall, hogy felkészüljünk a váratlanra. Arra kényszerít, hogy inkább inkluzív, mint exkluzív módon óvintézkedéseket tegyünk egy sor komplex probléma ellen.

De mindenekfelett a bizonytalanság alázatra taníthat – egy olyan kulcsfontosságú erényre, amelyet elfeledtünk a modern világban. A Felvilágosodás ideológiája az ember helyezte a végtelen és önszabályozó univerzum középpontjába, és megszabadult Isten és teremtett-korlátozott világ középkori koncepciójától. Ezzel az embereket tette az univerzum uraivá. A tudományos és technikai fejlődés eszközeivel és lehetőségeivel a Felvilágosodás emberi valóban a világ új urainak érezték magukat. És nem kellett sok idő ahhoz, hogy ezek az „urak” kihasználóvá és rombolóvá váljanak.

Nem szolgálja az emberi lények érdekeit az, ha Istent játszanak. Nem az urai vagyunk a világnak, hanem inkább őrzői és letéteményesei. A világ ránk bízatott, és kötelességünk törődni vele és gondoskodni róla. A világ urainak mértéktelen hübrisze megmutatkozik mindenben, a régi jó rasszizmustól kezdve, mely által egyesek mások felett állónak érzik magukat, egészen a környezetvédelem válságos helyzetéig.

Az, hogy a világ letéteményeseiként viselkedünk, nem jelent pacifizmust vagy a világ iránti közömbösséget. Épp ellenkezőleg, kiegyensúlyozottabb, emberségesebb és termelékenyebb kapcsolatot hoz létre az emberi lények és a természet világa között. Azt jelenti, hogy az emberi szükségleteket és érdekeket szolgáljuk, miközben a természetes környezetet is védjük.

A bizonytalanság nem lehet kívánatos mindenben. A bizonyosság alapvető fogalom hitünkben és cselekedeteinkben. De a felépített modern civilizáció hübriszét és arroganciáját nézve, érdemes lenne felismerni határainkat, és az alázat érzésével viszonyulni a többi emberi lényhez, és a világmindenséghez, melynek részei vagyunk. Azzal, hogy elpusztítjuk a világot, melyről azt állítjuk, hogy az urai vagyunk, elpusztítjuk jelenünket és jövőnket is. Remélhetőleg felismerjük ezt az egyszerű, de alapvető tényt, még mielőtt túl késő lenne.