RÖVID TÖRTÉNET
RÖVID TÖRTÉNET
A Török Rádió és Televízió önálló jogi személyiséggel, az állam nevében sugárzott rádiós és televíziós műsorok céljára alakult 1964. május 1-jén. Az 1972-es alkotmánymódosítás független gazdasági közszervezetként ismerte el.
Az 1982-es alkotmányrendeletek életbe lépésével 1984-ben ismételten rendezték a Török Rádió és Televízió státuszát. A műholdas adások 1986-os megkezdése után létrejöttek Törökországban sugárzó magáncsatornák is, ezzel megszűnt a TRT 1990-ig szóló televíziós műsor sugárzási monopóliuma.
Az Alkotmány 133. pontjának 1993-as módosítása felszabadította a magán rádiós és televíziós csatornák sugárzási jogát, és törvényes keretekbe foglalta a TRT autonómiáját. A TRT ma az alkotmányba foglaltak szerint, a rádió és televízió mellett minden médiaeszközzel autonóm és pártatlan hírközléssel szolgál nyilvános hírközlő szervezetként.
A TRT alapítása előtt elsőként a Türk Telsiz Telefon A.Ş. által sugárzott rádióadásokat 1964-ben a TRT égisze alatt gyűjtöttek össze. Az 1927, május 6-án sugározni kezdő İstanbul Radyosu után a következő adást 1928-ban a Ankara Radyosu kezdte meg. A két rádiót 1936. szeptember 8-án átadták a PTT-nek. Ezt követően, miután az adót megerősítették, az Ankara Radyosu rádiócsatorna 1938. október 28-án hivatalosan is megkezdte működését. Az 1938. októberében felfüggesztett İstanbul Radyosu 1949. november 19-én ismét sugározni kezdett. A II. Világháború idején a rádiókat az újonnan alapított Közsajtó Igazgatóság (Média, Sajtó, Idegenforgalmi/Információs Főigazgatóság) alá rendelték. 1950-ben az izmiri önkormányzat égisze alatt megkezdte működését az İzmir Radyosu, és 1953-ig a Közsajtó Igazgatóság égisze alatt folytatta adását.
1960 után nyolc tartományban hoztak létre tartományi rádiót. Az 1961-es alkotmányi rendelkezés szerint a rádióadók autonóm és pártatlan közszervezetként folytatták működésüket, az 1964-es 359. törvény életbe lépésével a Törökországon működő rádiók az adók megerősítésével még szélesebb területekre jutottak el. 1974-ben a TRT központi és régiós rádióinak egyesítésével létrehozták a TRT-1, TRT-2 és TRT-3 rádiós csatornákat.
A televíziós műsorszórás Törökországban 1968. január 31-én, az ankarai Mithatpaşa Stúdióból sugárzott kísérleti műsorral, Mahmut Tali Öngören megnyitó beszédével kezdődött. A heti három nap 3-3 órás kísérleti adásokat egy év múlva heti 4 napra bővítették. 1970-ben az İzmir Televizyonu, majd 1971-ben az İstanbul Televizyonu is megkezdte működését.
1969-ben az űrhajósok Holdra lépését és Zeki Müren ankarai koncertjét is közvetítették a képernyőkön. 1973-ban élőben közvetítették a Török Köztársaság 2. köztársasági elnöke, İsmet İnönü temetését. 1974. július 20-án a Ciprusi Békemozgalmat egész Törökország és Európa a TRT képernyőiről ismerte meg. Törökország először 1975-ben, a TRT szervezésében vett részt az Eurovíziós dalversenyen. 1978-ban először készítettek színes dokumentumfilmet vízalatti kamerákkal. 1979-ben 5 országból érkezett 133 gyermek és 31 vezető részvételével rendezett első Gyermekünnepet rendezték meg.
1974-ben már minden nap volt tévéműsor, az adások a lakosság 55%-ához (19 millió fő) és az ország területének 28%-ára (210.861 km2 )jutottak el. 10 évvel azután, hogy a televízió eljutott Törökországra, a PTT központjai 2,25 millió előfizetőt tartottak számon. A belföldi sugárzás és külföldi vétel, a műsorszórás és előfizetések koordinálására 1982-ben jött létre az Eurovíziós központ. Az egyre növekvő műsoridő mellett 1981. december 31 éjszakájától a színes adás is megkezdődött, és 1984-re már minden műsor színes volt.
1986-ban megszületett a második tévécsatorna, a TRT-2. 1987-ben az “İntelsat” műholdtól bérelt sugárzókapacitással a TRT-1 és TRT-2 műsorai Törökország egész területére eljutottak. 1989-ben megkezdődött a TRT-3 és GAP-TV sugárzása, ezzel a tévécsatornák száma négyre emelkedett. 1990-ben pedig megszületett a nagyrészt oktatási célú TRT-4 és az Európában élő török munkásokat megcélzó TRT-INT. 1993-ban a Kaukázusra és Közép-Ázsiára irányuló TRT-AVRASYA, 1995-ben pedig a TBMM TV sugárzása kezdődött meg.
1998-ban megnyitották a TRT első külföldi kirendeltségét, a TRT Almanya – Berlint Németországban. 1999-ben a türkmenisztáni, majd 2000-ben az azerbajdzsáni, egyiptomi és belgiumi kirendeltség követte. 2002-ben a hatodik kirendeltség Washingtonban, 2004-ben a következő Üzbegisztánban nyílt meg.
1999-ben a TRT_SAYTEK megalapítását követően életbe lépett a www.trt.net.tr weboldal is.
2003 felejthetetlen évvé vált mind a TRT, mint Törökország számára. Törökország megnyerte az Eurovíziós dalversenyt Sertap Erener “Every Way That I Can” című dalával.
A külföldön is hatékony műsorszórást nyújtó TRT 2004-ben aláírta az Ázsiai-Csendes-óceáni Műsorszórók Szövetségének (ABU) szerződését.
2008. november 1-jén megszületett Törökország első és egyetlen hazai gyermekműsor-csatornája, a TRT Çocuk, 2009. január 1-jén pedig az első, eltérő nyelveken és dialektusokban sugárzó csatorna, a TRT 6 Kürtçe. A csatorna nevét 2015-ben TRT Kurdî-ra változtatták.
2008. november 20-án jött létre a www.trtvotworld.com, amely 31 nyelvű híreivel és médiaszolgáltatásaival az 5. helyet szerezte meg a világon. Ma 41 nyelven tárja átfogó, helytálló és pártatlan információkkal a világ közvéleménye elé a térséggel és az egész világgal kapcsolatos legfrissebb híreket, szakértői véleményeket.
A 2009 márciusában kezdődő, 8 országban – Üzbegisztán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Bosznia-Hercegovina, Albánia és Törökország – és az országok 8 nyelvén, a Távol-Kelettől a Balkánig húzódó, török népek lakta világnak sugárzó csatorna Törökország és a többi török köztársaság között hozza létre a nyelvi és gondolkodásbeli egységet. A számos török dialektusban „hang” jelentéssel bíró AVAZ a török köztársaságok közös hangja, a Közel-Kelettől a Kaukázusig 27 országban és 13 független köztársaságban, mintegy 250 millió emberhez szól.
A TRT Türk 2009. május 8-án kezdte a nemzetközi, török nyelvű hír- és kulturális csatorna tevékenységet, ugyanebben az évben indult a TRT ANADOLU kísérleti adása, a TRT és a Térségi Televíziók Szövetsége közös csatornájaként. A TRT Anadolu 2012 Ramadánjában a 24 órán keresztül sugárzó TRT Diyanet csatornává alakult. A 2009. november 16-án induló TRT Müzik a török nép- és komolyzene mellett helyi és külföldi zenei programjaival Törökország és a világ zenéjét viszi a képernyőkre.
A „Tanúja leszel?” szlogennel 2009. október 17-én induló TRT Belgesel dokumentumfilm-csatorna Törökországot 5 nyelven – angolul, németül, franciául, oroszul és törökül – mutatja be a világnak.
2009-ben ezen kívül a Radyo 6, TRT Nağme, TRT Ankara Kent Radyosu, TRT Türkü és a TRT Avrupa FM rádiós csatornák műsora is megkezdődött.
A TRT a világ egyik vezető hírcsatornája, az Euronews együttműködési szerződését aláírva az Euronews legnagyobb partnerei közé lépett, és 2010. januárjában kilencedik nyelvként törökül is megkezdődött az Euronews sugárzása.
2010. március 18-án a TRT Haber csatorna jött létre, április 4-én pedig az arab országokban számtalan nézőt szerző, arab nyelvű TRT –“ETTÜRKİYYE” csatorna.
A legmagasabb minőségben sugárzó TRT HD nagyrészt sportprogramokat, dokumentum- és mozifilmeket sugároz.
2010. augusztusában megkezdődött a TRT Spor adása, amely képernyőre viszi Törökország és a világ minden rangos sporteseményét élő adásban vagy felvételről, azonos fontosságot tulajdonítva minden sportágnak.
2011. januárjában pedig a TRT Okul született meg, amely különböző korcsoportokra irányuló oktatási-kulturális műsoraival a technika és oktatás csatornája.
A TRT ma 14 televíziós csatornával, 5 országos, 5 régiós, 3 helyi és 5 nemzetközi rádióadóval, a trt.net.tr és a 41 nyelven készülő www.trtvotworld.com hírportállal, teletext műsorával, a "Televizyon", "TRT Çocuk" és “Radyovizyon” című magazinjaival jelen van Törökország-szerte és az egész világon.