A muszlim világ mentális és spirituális megosztottsága
A muszlim világnak fel kell épülnie az elszegényedésből, és újjá kell építenie intellektuális és erkölcsi bázisát.
İbrahim Kalın, a köztársasági elnöki hivatal szóvivőjének cikke a Daily Sabah 2017. 04. 26-i számában
A muszlim világ mentális és spirituális megosztottsága
A muszlim világ a széthúzástól, szegénységtől és rossz vezetéstől szenved. Politikai megosztottság terjed mindazokon a földeken, amelyeket a klasszikus tudósok „Dar Al-Iszlám”, a Béke Otthona néven emlegetnek. Polgárháborúk, felekezeti és törzsi konfliktusok, megszállás, katonai beavatkozás, bukott államok és gyenge kormányok prédálják fel a muszlim országok természeti és emberi erőforrásait. Ami pedig még riasztóbb, mint a politikai megosztottság és széthúzás, az a muszlim világot ma eluraló mentális és spirituális megosztottság.
A muszlim birodalmak, államok és emirátusok között mindig is volt valamennyi politikai különbség és hatalmi rivalizálás. De az a társadalmi kép, ami egyesítette a muszlim közösségeket a Balkántól Afrikáig, a Közel-Kelettől Délkelet-Ázsiáig mindig is erős maradt. A muszlimok közösségének legnagyobb ereje az volt, hogy közös intellektuális és spirituális szemléletmódon osztoztak. Ami mentálisan és spirituálisan egyesítette a muszlim világot, az felette állt a politikai, etnikai és felekezeti különbségeknek. És a muszlim világnak ezt a szellemiséget kell visszaállítania napjainkban.
A hagyományos muszlim társadalmak intellektuális nézőpontja és társadalmi elképzelése az isteni egyedülvalóságban, igazságban és erényben gyökerezett. Az isteni szeretet és az egymás iránti szeretet szintén az alapját képezte, hiszen Isten végtelenül irgalmas és megbocsátó. Hitük részenként az embereknek szeretniük kell Istent, a természeti világot és a többi emberi lényt. A világ az emberre lett bízva, és kötelessége törődnie vele. Ez a világnézet szólt a világ kiszámíthatatlan és mulandó voltáról is. A „világ”, amelyben élünk, nem önmagában létezik, nem egy önfenntartó szubsztancia. Azért létezik, hogy egy célt szolgáljon, és hogy lehetővé tegye, hogy a mulandó emberi lények megalapozzák a hitet, igazságosságot és erényt ebben a világban. Emberségük csak jótetteinkkel mérhető.
Ez a különleges világnézet és mindaz, amit az emberek számára jelentett, hatott át minden cselekedetet a muszlim világban. Az egyszerű földművestől vagy cipésztől a legnagyobb építészekig, tudósokig, kereskedőkig és államférfiakig mindenki egy transzcendens valóság intellektuális és spirituális levegőjét lélegezte be, ami túlmutatott az evilág élet nehézségein és megpróbáltatásain. Hadseregek, háborúk és birodalmak jöttek és mentek, de a muszlim közösségek morális felépítése kitartott.
Nem véletlen, hogy a muszlim világ legnagyobb tudományos és művészeti munkáit az ellene irányuló két legnagyobb támadás, a keresztes háborúk és a mongol invázió után produkálta. A keresztes seregek 1099-ben foglalták el Jeruzsálemet, és borították korábban sosem látott módon vérbe a szent földeket. A mongolok elpusztítottak mindent, ami az útjukba került, és megtizedelték az egykor hatalmas abbaszid birodalmat, mikor 1258-ban Bagdad utcái napokig vérben álltak. A muszlimok közötti belső politikai harc szinte szüntelenül folyt a XII-XIII. Században, és utána is. De mindez nem akadályozta meg, hogy az intellektuális és spirituális tudományok területén a legnagyobb alakok bukkanjanak fel. Imam Ghazali, Fahr al-Din al-Razi, al-Suyuti, Ibn Sina, Ibn Rushd, Ibn Hazm, Ibn Tufayl, Ibn Bajjah, Mawlana Jalal al-Din Rumi, Ibn al-Arabi, Suhrawardi, al-Biruni, Nasir al-Din al-Tusi, Ibn Khaldun, és még sokan mások univerzális civilizációt építettek fel az őket körülvevő politikai és katonai zűrzavar ellenére.
A nagyarányú politikai és katonai konfliktusok nyomot hagytak az egyszerű emberek és a tudományos és művészi közösségek életén is. De ez soha nem volt ürügy az intellektuális lustaság és erkölcsi konformizmus igazolására. Épp ellenkezőleg, a muszlimok közösségének intellektuális és spirituális vezetői a válságot lehetőséggé változtatták arra, hogy kreatívabbak, állhatatosabban és felelősségteljesebbek legyenek. Nem várták meg műveik létrehozásával, hogy a politikai és katonai válság elmúljon. Épp ellenkezőleg, állhatatosságuk és kitartó munkájuk segített hosszú távon a politikai konfliktusok feloldásában.
Igaz, hogy a muszlim filozófusoknak, tudósoknak és művészeknek mindig is megvolt a saját jellemző álláspontjuk, az egészséges különbségek és viták. De osztoztak egy olyan intellektuális nézőpontban és társadalmi elképzelésben, amely évszázadokon át fenntartotta a tudományos és művészi hagyományt. Olyan gondolati közeget tartottak fenn, amely megőrizte az „egység a sokszínűségben” elvét. Úgy gondolták, hogy az egység nem uniformitás, a sokféleség pedig nem káosz.
Ennek az intellektuális és spirituális szemléletmódnak az egysége és integritása a mai muszlim világban már elveszett. A muszlim értelmiség nem gyökerezik mélyen saját hagyományában, és nem is érzi magát kényelmesen a szekuláris modernitás új világnézetében. A dicsőséges múlt, a konfliktusok terhelte jelen és a bizonytalan jövő között vergődnek. Paradox és tragikus módon a nemzeti, kulturális és felekezeti hovatartozás beszennyezi nézőpontunkat és válaszainkat a mai globalizált világban és egyre növekvő egymásrautaltságban. Az eredmény pedig a mentális és spirituális megosztottság, amelyért nagy árat kell fizetnünk: elmélyíti a meglévő különbségeket és megosztottságot, további elidegenedést teremt, és végeérhetetlen konfliktusokhoz vezet.
A muszlim világnak fel kell épülnie az elszegényedésből, és újjá kell építenie intellektuális és erkölcsi bázisát. Szilárdan ragaszkodva saját hagyományaihoz és gyökereihez, a nyitott horizont perspektívájával kell közelednie a világhoz. A politikai megosztottságot csak akkor lehet legyőzni, ha sikerül visszaállítani azt a közös nyelvet, amelyen értelmezhetjük a világot, amelyben élünk.
