A Török Köztársaság alapításának 100. évfordulóján mondott beszédet Erdoğan

A mai Török Köztársaság, éppen ahogy Mustafa Kemal Atatürk remélte, olyan ország, amely térségében és a világon is kiáll az elhagyatottak mellett, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

2057922

Erdoğan elnök a Török Köztársaság alapításának 100. Évfordulóján mondott beszédet.

Az 1923. október 29-én kikiáltott köztársaság történetének 1. évszázada után beléptek a 2. évszázadban, melynek a Türkiye Évszázada nevet adták:

„Évezredes államiságunk hagyományának új megnyilvánulása köztársaságunk, amely nem az első, de utolsó államunk, melyet ezen a földön alapítottunk” - jelentette ki a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy a köztársaság nem csak büszkeségük, hanem az ihlet forrását is jelenti:

„A mai Török Köztársaság, éppen ahogy Mustafa Kemal Atatürk remélte, olyan ország, amely térségében és a világon is kiáll az elhagyatottak mellett”- hangsúlyozta A köztársasági elnök, kiemelve, hogy a Kaukázustól Ázsiáig, Türkisztántól Palesztináig mindenhol az elnyomottak és rászorultak segítségére sietnek:

„Semmilyen imperialista erő nem akadályozhatja meg, hogy a Török Köztársaság sikeres, boldog és győzedelmes legyen” - mondta a köztársasági elnök.

Még több hír