Erdogan találkozott Katar emírjével

Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök hivataloslátogatást tett Katarba

2013207
Erdogan találkozott Katar emírjével

Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök találkozott Seyh Temim bin Hamed Al-Szani Katar emírjével Dohában.

Katar emírje hivatalos ünnepéllyel fogadta Erdogan köztársasági elnököt.

Az ünnepély után előbb két ország bizottsága, majd pedig Erdogan és Al-Szani folytatott tárgyalást.

A tárgyalások előtt Erdogan a Gemliki Kék színű Togg autót adta ajándékul Katar emírjének.

Két vezető egy időre vizsgálta a Togg autót a Lusail Palota udvarában, és két vezető a katari emír által vezetett Togg autóval érkezett oda, ahol folytattak külön tárgyalást.

Erdogan köztársasági elnök részt vett a tiszteletére adott díszvacsorában is, mely zárva volt sajtóra.

Erdogan majd befejezte a katari tárgyalásait, és az öböli látogatásának utolsó állomásába, Egyesült Arab Emírségekbe utazott.

Másrészről Katar emírje „Nagyon meg voltam elégedve azzal, hogy Dohéban fogadtam testvérem Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnököt” írta a Twitter-oldalán.

Seyh Temim bejelentette, hogy a gazdasági együttműködés fejlesztése keretében találkoztak, hogy valóra válják a két testvérnép közös hasznait.

Katar emírje bejelentette, hogy a térségi és globális kérdésekről tárgyaltak, és hangsúlyozták a nemzetközi szolidaritás fontosságát.



Még több hír