Erdoğan elnök külpolitikai témákról nyilatkozott újságíróknak

Recep Tayyip Erdoğan elnök kijelentette, hogy Svédországnak teljesítenie kell a kötelezettségeit a NATO-tagsághoz.

1999701
Erdoğan elnök külpolitikai témákról nyilatkozott újságíróknak

Erdoğan elnök az észak-ciprusi és azerbajdzsáni látogatásait követően, a repülőgépen nyilatkozott újságíróknak.

Az államfő Svédország NATO-csatlakozásának jóváhagyásával kapcsolatban kijelentette:

„Nemrég Isztambulban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár volt a vendégem. Akkor közöltük vele, hogy ha azt várják tőlünk, hogy reagáljunk Svédország várakozásaira, akkor nekik először is fel kell számolniuk a terrorszervezet tevékenységét. Pont akkoriban sajnos Svédországban ismét az utcákon tüntettek a terroristák. Most ilyen körülmények között nem tudunk pozitívan hozzáállni ehhez az ügyhöz. Miután nem intézték el, a vilniusi (NATO-)csúcson nem mondhatjuk azt, hogy minden rendben van.”

Erdoğan kifejtette, hogy a külpolitikában a párbeszéd és a diplomácia lesz Türkiye prioritása az új ciklusban. A Görögországgal fennálló kapcsolatokról úgy nyilatkozott:

„A türkiyei választások után felhívott és gratulált Görögország volt miniszterelnöke, Kiriakosz Micotakisz. Ezért nem habozunk most majd találkozni vele Vilniusban. Két szomszédos ország vagyunk. Ismert, hogy mit fogunk mondani, hagyják abba a felfegyverzést. Hova akarnak ezzel jutni? Mindenesetre ezekről fogunk beszélni velük. Legyenek tisztában vele, hogy mi nem gyarapítani, hanem csökkenteni akarjuk az ellenségeink számát. Ez Türkiye, ez Erdoğan.”

A török államfő a ciprusi kérdésről elmondta:

„A ciprusi görög közösség jelenlegi kormányzata békésebb légkört tart fenn, mint a korábbiak. Ha fenntartják ezt a békés légkört és igent mondanak az Észak-ciprusi Török Köztársaság szuverén egyenlőséghez való jogainak védelmére, anélkül, hogy felülnének a provokációkra, különösen az Európai Uniójára, akkor mi is nyitottak vagyunk. Az EU nem őszinte. Már elmúlt 50 év, de az EU még mindig ugyanazon a ponton van. Ezeket a témákat is fel fogjuk vetni. Át kell tekintenünk ezeket a dolgokat.”

Erdoğan kijelentette, hogy a békefolyamat előrehaladása Baku és Jereván között jelentősen hozzá fog járulni a kapcsolatok normalizálásához Türkiye és Örményország között is.

A köztársasági elnök kitért a zengezuri folyosóra is:

„Ez nem egy Örményországgal kapcsolatos probléma. A zengezuri folyosó ügyében Iránnal van a gond. Azerbajdzsánt és minket is elszomorít, hogy Irán ilyen hozzáállást tanúsít ebben a témában. A vagononként kért díjak is nagyon magasak itt. Remélem, hogy rövid időn belül túl leszünk ezen a problémán. Ha ők (az iráni fél) is pozitívan állnának ehhez, ma Türkiye, Azerbajdzsán és Irán közúton és vasúton is integrálódhatna egymással, és talán megnyílhatna a Peking-London vasútvonal is.” 



Még több hír