Erdogan találkozott Brunei szultánjával
Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök találkozott Waddaulah Brunei szultánjával
Recep Tayyip Erdogan elmondta, hogy soha nem felejtik el Brunei szultánságának támogatását, melyet a február 6.-i földrengések után nyújtott.
Erdogan köztársasági elnök Ankarában elnökpalotában hivatalos ünnepéllyel fogadta Brunei szultánját.
A két vezető elnökölte a bizottságok közötti tárgyalásokat, kézbe vették a napirenden álló globális témákat.
Erdogan bejelentette, hogy a tárgyalásokon kézbe vették, mint palesztin ügy, Rojinga, islamofóbia, az ukrán háború, stb témákat, és bejelentették, hogy nagy fontosságú főként ASEAN és Iszlám Együttműködési Szervezet, a térségi és nemzetközi platformokban együttműködés fejlesztése.
Erdogan elmondta, hogy soha nem felejtik el a február 6-i földrengések után Brunei szultánságának támogatását.
„Brunei szolidaritásban áll Palesztinával és elítéli az izraeli támadásokat.”- mondta Waddaulah Brunei szultánja.
A tárgyalások után aláírtak egyezményeket. Waddaulah szultán elmondta, hogy egyre erősebbé fognak válni Türkiye és Brunei közötti kapcsolatok, és hangsúlyozta, hogy szolidaritásban állnak Türkiyével a század katasztrófája után.
„Brunei mindig szolidaritásban áll Türkiyével. Kész mindenféle segélynyújtásra. Biztos vagyok abban, hogy Türkiye a török kormány és török nép erőfeszítésével túl fog jutni ezen tragédián, és még erősebbé fog válni.”- mondta Waddaulah.
Még több hír
Telefonon egyeztetett Fidan és Blinken
Hakan Fidan külügyminiszter telefonon megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai kollégájával.