Erdoğan: Egy év alatt begyógyítjuk a földrengés okozta sebeket

„Szavamat adom nemzeteknek, hogy egy év alatt nagyrészt begyógyítjuk a földrengés okozta sebeket” – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1952264
Erdoğan: Egy év alatt begyógyítjuk a földrengés okozta sebeket

Erdoğan elnök a kahramanmarasi központú földrengés által sújtott területek vizsgálatára utazott Adiyamanba, ahol a sajtónak nyilatkozott.

„Megteszünk mindent, hogy a városfejlesztési projektek felgyorsításával minden városunkat a legrövidebb időn belül felkészültél tegyük a természeti katasztrófákkal szemben” - jelentette ki a köztársasági elnök, azt is hozzátéve:

„A földrengés térségében 309.000 épület alapjait mérték fel. Mintegy 50.000 lakást építünk Adiyamanban, ahol befejeződött a geológiai felmérés, ott azonnal megkezdjük az építkezést.

Nem nézhetjük tétlenül, hogy évezredek óta lakott városaink, ahol testvérként élünk együtt, szerkezeti változáson menjenek át. Álljanak ki városuk mellett, és soha ne hagyják el véglegesen szülőföldjüket. Minden egyes leomlott házat jobban, szebben, biztonságosabban fogunk újjáépíteni” - hangsúlyozta a köztársasági elnök.



Még több hír