Adıyamanba látogatott a pakisztáni kormányfő

Sahbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök Adıyamanba látogatott a február 6-án történt földrengések után.

1947915
Adıyamanba látogatott a pakisztáni kormányfő
sahbaz serif adiyaman deprem.jpg
sahbaz serif adiyaman.jpg
sahbaz serif adiyaman deprem.jpg

Sarif repülőgéppel érkezett meg az adıyamani repülőtérre, ahol Adil Karaismailoğlu közlekedési és infrastrukturális miniszter, valamint Mehmet Muş kereskedelmi miniszter fogadta. Sarif a reptéren átadta a török illetékeseknek a Pakisztánból hozott segélyeket.

Sarif Adıyamanban megtekintette a pakisztáni kutató és mentőegységek munkálatait, valamint beszélt a pakisztáni csapatok által kimentett családokkal.

A pakisztáni miniszterelnök tájékoztatást kapott Karaismailoğlu és Muş miniszterektől a földrengéssel kapcsolatban.

Sarif kijelentette, hogy Türkiyével olyanok, mint egy család, a két ország olyan, mint egy szívben két nemzet és két lélek.

A kormányfő elmondta, hogy a pakisztáni kutató és egészségügyi egységek mellett téli sátrakat, takarókat és más szükséges eszközöket is sürgősen Türkiyébe küldtek.

„Nem sokkal korábban láttam a városokban történt pusztulást, a házak és munkahelyek mind elpusztultak. Nincs kétségem afelől, hogy kedves testvérem, Recep Tayyip Erdoğan elnök és kormánya, valamint a bátor török nép nagyon sok munkával túl fog jutni ezen a válságon” – nyilatkozta Sarif miniszterelnök.



Még több hír