Erdoğan: A klímaválság az emberiség közös ügye

A klímaválság romboló hatásai miatt egyértelműen több közös munkára van szükség, hiszen a klímaválság és az általa okozott problémák az emberiség közös ügye, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1929939
Erdoğan: A klímaválság az emberiség közös ügye

Erdoğan elnök Genfben az ENSZ és Pakisztán által szervezett „Klímarugalmas Pakisztán” témájú nemzetközi konferenciára küldött videóüzenetet.

A köztársasági elnök részvétét nyilvánította Pakisztánnak az elmúlt hónapokban történt, áradások okozta katasztrófák miatt, hangsúlyozva: ahogy a történelem során mindig, Türkiye most is Pakisztán mellett áll.

Erdoğan kiemelte, hogy Türkiye 15 repülőgéppel és 13 vonattal több mint 7.500 tonnányi humanitárius segélyt küldött Pakisztánnak, és a helyi termékekből is osztott meg a katasztrófa által sújtott emberekkel.

„Emellett 2 hajót is küldtünk több mint 630 tonna humanitárius segély. Reméljük, hogyha ezek a hajók a kikötőket elérik, tovább könnyíthetnénk pakisztáni testvéreink nehézségein” - mondta a köztársasági elnök.

Hozzátette, hogy Türkiye mellett más országok és nemzetközi szervezetek is segíteni kezdték Pakisztánt:

„Azonban egyértelmű, hogy a klímaválság romboló hatásai miatt egyértelműen több közös munkára van szükség, hiszen a klímaválság és az általa okozott problémák az emberiség közös ügye. A Pakisztánban történt katasztrófa ismét szem elé tárta a klímaváltozás pusztító hatásait.

Az ilyen és ehhez hasonló katasztrófák ellen közösen, egy stratégia keretében kell felvenni a harcot. Türkiye teljesíti kötelességeit a globális küzdelemben. De a klímarugalmas újjáépítés segítségével meg kell előzni azt, hogy katasztrófa sújtotta területek és Pakisztán minden kockázatos térsége újabb fájdalmakat szenvedjen” - mutatott rá Erdoğan.



Még több hír