Erdoğan elnök tudományos díjátadó ünnepségen mondott beszédet
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a világ címlapon számol be Türkiye sikeréről a drónok terén.
Erdoğan Ankarában a TÜBİTAK és a Türkiyei Tudományos Akadémia (TÜBA) tudományos díjátadó ünnepségén mondott beszédet.
A török államfő beszédében felhívta a figyelmet Türkiye sikerére a hadiipar területén.
„A világ címlapon számol be a drónok terén elért sikerünkről, ámulva figyelik őket. Az utazás a Bayraktar TB-2-vel kezdődött, amelyről dalokat írnak, és előbb az Akıncı fegyveres drónhoz, majd a Kızılelma pilóta nélküli harci repülőgéphez érkeztünk” – mondta.
Erdoğan hangsúlyozta, hogy ezek a sikerek csupán a kezdetet jelzik, „nincs megállás, tovább folytatjuk az utat”.
Az államfő hangsúlyozta, hogy Türkiye immár modern, fejlett, minőségi és mennyiségi szempontból a világgal versenyképes tudományos és technológiai ökoszisztémával rendelkezik, és megjegyezte, hogy a technoparkokban, kutatás-fejlesztési és tervezési központokban több tízezer projekten dolgoznak.
A török elnök hozzátette, hogy tovább fogják támogatni a tudósok munkáit.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.