Türkiye elítélte az USA Szíriával kapcsolatos „Nemzeti Vészhelyzetre” vonatkozó elnöki határozatát

„Az országunkkal kapcsolatos alaptalan feltételezéseket és gyanúsításokat tartalmazó határozatot elítéljük” - áll a külügyminisztérium írásos közleményében.

1892648
Türkiye elítélte az USA Szíriával kapcsolatos „Nemzeti Vészhelyzetre” vonatkozó elnöki határozatát

„Az Amerikai Egyesült Államok által 2019 októberében kiadott, Szíriához köthető „Nemzeti Vészhelyzetre” vonatkozóelnöki határozatát és mostanáig érvényes, 2022 október 12-én megújították. Az országunkkal kapcsolatos alaptalan feltételezéseket és gyanúsításokat tartalmazó határozatot elítéljük. Mindazok a feltételezések, amelyek a határozatban az országunk által a terrorellenes küzdelem, a határ biztonság védelme, és a szíriai eredetű terrorszervezetek fenyegetésének elhárítása céljából indított Béke Forrása hadművelet kapcsán szerepelnek, alaptalan vádaskodások – áll a közleményben.

A közlemény szerint a Türkiye által az ENSZ alapszabályának 51. pontjából fakadó törvényes önvédelmi jog és az ENSZ Biztonsági Tanácsa terrorellenes küzdelem hozott határozatai alapján indított Béke Forrása hadművelet a térségben helyreállította a nyugalmat és egyensúlyt:

„A hadművelet a PKK/YPG és az ILIÁ terrorszervezetet eltávolította a műveleti területről, és hozzájárult Szíria területi szuverenitásának védelméhez” – áll a közleményben, mely egyben hangsúlyozza: elvárják, hogy az USA vessen véget a PKK/YPG terrorszervezettel való együttműködésnek, és teljesítse a 2019 október 17-i közös nyilatkozatban foglaltakat.



Még több hír