Akar:Erdoğan köztársasági elnök vezetésével Türkiye hatással és befolyási területe megnőtt

Akar miniszter az Isztambulban rendezett „Hősök és győzelem éjszakája” keretében találkozott a hősi halottak és mártírok családjaival.

1873292
Akar:Erdoğan köztársasági elnök vezetésével Türkiye hatással és befolyási területe megnőtt
hulusi akar.jpg
akar telefon erdogan.jpg

Hulusi Akar védelmi miniszter kijelentette: a Török Fegyveres Erők (TFE) a köztársaság korának legátfogóbb hadműveleteit és hagyakorlatait a legnagyobb sikerrel hajtotta és hajtja végre.

Akar miniszter az Isztambulban rendezett „Hősök és győzelem éjszakája” keretében találkozott a hősi halottak és mártírok családjaival.

A védelmi miniszter elmondta, hogy augusztus a török nemzet számára a győzelem hónapja, és a török hadsereg az ország és nemzet jogainak és törvényeinek védelmében nagy győzelmeket aratott.

Hulusi Akar kiemelte, hogy minden óvintézkedést megtettek és megtesznek, hogy az országot a kockázatok, fenyegetések és veszélyek ellen védelmezzék.

Elmondta, hogy Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével Türkiye hatása és befolyási területe megnőtt:

„Ehhez kapcsolódóan a Török Fegyveres Erők (TFE) hatása és befolyási területe is nőtt, a Török Fegyveres Erők (TFE) a köztársaság korának legátfogóbb hadműveleteit és hagyakorlatait a legnagyobb sikerrel hajtotta és hajtja végre” - jelentette ki a védelmi miniszter.

Emellett a program során Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök telefonon kapcsolódott a megemlékezéshez, és szólt a hősi halottak hozzátartozóihoz és a veteránokhoz.

„Önök soha nem tértek le az „egy zászló, egy nemzet, egy haza” útjáról. Isten segíts és támogassa önöket, őrizze meg egységünket és összefogásunkat!” - mondta Erdoğan.



Még több hír