Erdoğan: Nem lehet megbízni a nyugati politikában

Nem lehet megbízni a nyugati politikában, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1842179
Erdoğan: Nem lehet megbízni a nyugati politikában

 

Erdoğan elnök előző napi, Vanba tett látogatása során fiatalokkal találkozott.

Itt mondott beszédében a köztársasági elnök emlékeztetett a Görögországban létrehozott támaszpontokra, és azt mondta:

„5 plusz 4 támaszpontot hoztak létre, de hozzanak létre, amit akarnak. Amikor azt kérdezzük, hogy miért hozták létre ezeket a bázisokat, azt felelik, hogy az oroszok ellen. Azt állítják, hogy az oroszok ellen hoztak létre támaszpontokat, de mit tettek Ukrajnáért Oroszországgal szemben, ki tudtak-e állni Ukrajna mellett, támogatták-e Ukrajnát? Minden szavuk hazugság, ebben a nyugatban nem lehet megbízni. A nyugati tudományból vagy művészetből az embernek haszna származhat, de a nyugati politikában nem lehet megbízni. Az Európai Unióba való felvételünket 1963 óta halogatják, azóta mindmáig mit csinálnak, csak játszanak velünk. Mikor kezdődött ez a folyamat? Eredetileg 1959-ben, és azóta csak halogatják, de miért? Hazugság az egész, nincs bennük őszinteség, az őszinteség a mi nemzetünkben van meg” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír