Isztambulban találkozott a török, román és lengyel külügyminiszter

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter közölte, hogy a terrorizmus minden fajtája elleni elszánt küzdelemnek szerepelnie kell a NATO-ban készülő új stratégiai koncepcióban.

1833755
Isztambulban találkozott a török, román és lengyel külügyminiszter
Turkiye-Romanya-Polonya.jpg

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter közölte, hogy a terrorizmus minden fajtája elleni elszánt küzdelemnek szerepelnie kell a NATO-ban készülő új stratégiai koncepcióban.

Mevlüt Çavuşoğlu Isztambulban a török, román és lengyel külügyminiszterek hármas találkozóját követően tartott közös sajtótájékoztatón elmondta, hogy az eseményen Ukrajnáról, valamint a jövő hónapban Madridban megrendezésre kerülő NATO-csúccsal kapcsolatos elvárásaikról és prioritásaikról beszéltek.

Çavuşoğlu hangsúlyozta, hogy a terrorizmus jelenti a legnagyobb fenyegetést a NATO-ra és a szövetségeseikre. Svédország és Finnország NATO-tagságával kapcsolatban közölte:

„Mi nem akarjuk, hogy egy ország megváltoztassa a nevét, ahogy Görögország tette Macedóniával. Legitim a kérésünk: Abba kell hagyniuk a terrorizmus támogatását. Szintén fel kell oldaniuk a hadiipari korlátozásokat.”

A külügyminiszter még egyszer aláhúzta, hogy Törökország konkrét lépéseket vár Svédországtól és Finnországtól ezekben az ügyekben.

„Téves az az a hozzáállás, hogy valahogy majd meggyőzik Törökországot. Be kell szüntetniük a terrorizmus támogatását” – fogalmazott Çavuşoğlu.

A török külügyminiszter szintén elmondta, hogy a NATO-ban készülő új stratégiai koncepcióban szerepelnie kell a terrorizmus minden fajtája elleni elszánt küzdelemnek is.

Mevlüt Çavuşoğlu a háromoldalú találkozó előtt külön-külön tárgyalt Bogdan Aurescu és Zbigniew Rau román illetve lengyel külügyminiszterrel.

Mevlüt Çavuşoğlu a megbeszélésekkel kapcsolatban megosztott Twitter-üzenetében elmondta, hogy román kollégájával, Aurescu miniszterrel a regionális témákról, köztük Ukrajnáról tárgyaltak, valamint megállapodást írtak alá a diplomáciai levéltári együttműködésről.

Çavuşoğlu lengyel kollégájával, Rau külügyminiszterrel szintén áttekintette a bilaterális kapcsolatokat, és úgy nyilatkozott, hogy egy magas szintű stratégiai együttműködési tanácsot fognak felállítani.

A török külügyminisztérium tegnapi közleményében számolt be róla, hogy ma Isztambulban fogják tartani a török, román és lengyel külügyminiszterek 10. háromoldalú találkozóját.



Még több hír