Törökország nem támogatja olyan országok NATO-tagságát, amelyek nem adják ki a terroristákat

Erdoğan elnök az Igazság és Fejlődés Pártja (AK Parti) parlamenti frakciójának ülésén mondott beszédet.

1828887
Törökország nem támogatja olyan országok NATO-tagságát, amelyek nem adják ki a terroristákat

Erdoğan elnök: Törökország nem támogatja olyan országok NATO-tagságát, amelyek nem adják ki a terroristákat

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök hangsúlyozta, hogy nem mondhatnak igent olyan országok NATO-tagságára, amelyek nem adják ki a terroristákat Törökországnak, és úgy fogalmazott: „A NATO bővítésének annyiban van értelme a számunkra, amennyire tiszteletben tartják az érzékenységünket.”

Erdoğan elnök az Igazság és Fejlődés Pártja (AK Parti) parlamenti frakciójának ülésén mondott beszédet.

Az államfő hangsúlyozta, az várják a NATO-szövetségesektől, hogy értsék meg Törökország érzékenységét és támogassák őket.

„Elvárjuk tőlük, hogy megértsék Törökország erőfeszítéseit a határai védelme érdekében. Ők (Finnország és Svédország) nem adják ki nekünk a terroristákat, majd pedig tőlünk várnak támogatást a NATO-ba való belépéshez. Következetlenül járnak el, hogy támogatják a PKK terrorszervezetet, és támogatást akarnak a tagsághoz. Nem mondhatunk igent azon országok NATO-tagságára, amelyek nem adják ki nekünk a terroristákat. A NATO bővítésének annyiban van értelme a számunkra, amennyiben tiszteletben tartják az érzékenységünket” – jelentette ki Erdoğan.

„Hétfőn (svéd és finn diplomaták) ide akartak jönni, megmondtam nekik, hogy ne fárasszák magukat, miközben Svédországban még terrorszervezetek járkálnak” – közölte a török államfő.

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, hogy senkinek a területére sem vetettek szemet, és eltökéltek, hogy a forrásánál számoljanak fel minden olyan cselekményt, amely veszélyezteti az ország biztonságát.

„A NATO-partnereink nem küldtek fegyvereket és lőszert olyan terrorszervezeteknek, amelyek Törökországot vették célba? Több száz millió eurót adnak a terrorszervezeteknek, hogy még tovább tollasodjanak” – mondta Erdoğan.



Még több hír