Erdoğan elnök beszédet mondott a TRT Gyermekfesztiválján
Erdoğan az Isztambul Başakşehir Nemzeti Kertben megrendezett április 23-ai Török Rádió és Televízió (TRT) Gyermekfesztiválján mondott beszédet


Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy a gyermekek füle ne a bombák, hanem társaik vidám hangjától csengjen.
Erdoğan az Isztambul Başakşehir Nemzeti Kertben megrendezett április 23-ai Török Rádió és Televízió (TRT) Gyermekfesztiválján mondott beszédet.
„A gyermekeknek nyugodtan, nem pedig a félelem szorításában kell aludniuk. Ez az álom volt amögött, amikor gyermekeinknek ajándékoztuk április 23-át. Látni fogjuk, hogy lelkiismeretesebb és együttérzőbb lesz az a nap, amikor a világot a gyermekeinknek adjuk” – fogalmazott a török államfő.
Erdoğan kijelentette, hogy Törökországtól délre gyermekek tízezrei vesztették életüket, gyermekek százezrei árvultak el, és szerte a világon gyermekek tízezrei vesztek el, különösen Európában, és ez a tragédia még mindig folytatódik.
„Aggodalommal figyeljük, hogy tőlünk északra tovább folytatódnak a második hónapját záró háború szenvedései. Hiszem, hogy ilyen időkben minden eddiginél nagyobb szükségünk van a gyermekek szívében lakozó tiszta szeretetre, az életünket szebbé tevő nevetésükre, vidámságukra és érintésükre. A gyermekek a legfontosabb motivációs forrásai azon erőfeszítéseinknek, hogy véget vessünk a háborúknak, a válságoknak, kiterjesszük a biztonság és a béke légkörét.
A gyermekek füle ne a bombák, hanem társaik vidám hangjától csengjen. A gyermekek szívének szeretettel, lelkesedéssel és reménnyel kell dobognia, nem pedig szorongással. A gyermekeknek a béke ölében, nem pedig a félelem szorításában kell aludniuk.
Ez a hit, ez az álom állt amögött, hogy az Ankarában összeült Nagy Nemzetgyűlés megnyitásának dátumát, és így nemzeti küzdelmünk legkritikusabb fordulópontját, április 23-át a gyermekeinknek ajándékoztuk. Ugyanígy ez a hozzáállás az oka annak, hogy mindenkit megóvunk és felkarolunk, aki az országunkban keres menedéket, különösen a gyermekeket” – mondta beszédében Erdoğan elnök.
Még több hír

Türkiye nevében jó kívánságokat küldtek Németországnak
Türkiye mielőbbi gyógyulást kívánt a bajorországi Münchenben elkövetett támadásban megsérülteknek.