Olasz külügyminiszter: Törökország teszi a legtöbbet az ukrajnai békéért

Törökország tesz a legtöbbet azért, hogy létrejöjjön a béke Ukrajnában, jelentette ki Luigi Di Maio olasz külügyminiszter.

1812076
Olasz külügyminiszter: Törökország teszi a legtöbbet az ukrajnai békéért

Törökország tesz a legtöbbet azért, hogy létrejöjjön a béke Ukrajnában, jelentette ki Luigi Di Maio olasz külügyminiszter.

Di Maio egy rádióműsorban nyilatkozott az Oroszország által Ukrajna ellen február 24-én indított háború fejleményeiről, s kijelentette: még ha a felek elutasítják is, dolgozniuk kell a diplomáciai folyamatok felgyorsításán, mert a fő megoldási módszer a diplomácia.

Rámutatott, hogy az Európai Uniónak békekonferenciát kellene javasolnia:

„A tűzszünet előtt békekonferenciát kellene javasolnunk. A békéért legtöbbet tevő ország, Törökország az, aki mindkét féllel beszélni tud” – mondta.

Di Maio elmondta, hogy az olasz és orosz illetékesek között történt szóváltás „erős szavakkal”, ennek ellenére mindig is nyitottak a csatornáik Moszkva felé.

Di Maio külügyminiszter hangsúlyozta: amennyiben a szankciók nem vágják el Putyin anyagi forrásait, az orosz elnök továbbra is finanszírozni fogja a háborút, s amíg azt gondolja, hogy győzni fog, semmiképpen nem fog tárgyalóasztalhoz ülni.

 



Még több hír