Erdoğan elnök telefonon tárgyalt az osztrák kancellárral

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök telefonon folytatott megbeszélést Karl Nehammer osztrák kancellárral.

1810341
Erdoğan elnök telefonon tárgyalt az osztrák kancellárral

A Köztársasági Elnöki Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának nyilatkozata szerint a felek a török-osztrák kapcsolatok fejlesztéséről, valamint regionális ügyekről, köztük az orosz-ukrán háborúról folytattak eszmecserét.

Erdoğan elnök a megbeszélés során örömét fejezte ki, hogy az elmúlt időszakban növekedett a magas szintű tárgyalások száma Törökország és Ausztria között, és közölte, hogy az ausztriai török közösség képezi a legerősebb emberi köteléket a két ország között, és az ennek jóléte és békéje iránt tanúsítandó érzékenység tovább fogja erősíteni a jelenlegi pozitív légkört.

A török államfő elmondta, hogy továbbra is minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy békét teremtsenek Oroszország és Ukrajna között.

Erdoğan elnök megismételte azon elvárásait, hogy indítsák be újra a török-EU-s kapcsolatok kapcsán kialakított mechanizmusokat, történjen konkrét előrelépés a vízummentesség ügyében, nyissanak új fejezeteket a tagsági tárgyalásokon, valamint haladéktalanul kezdődjenek meg a vámunió aktualizálására irányuló munkálatok, emellett felhívta rá a figyelmet, hogy a Kaszpi-medence és a Földközi-tenger keleti részén található energiaforrások Törökországon keresztül történő Európába szállítása stratégiai jelentőséggel bír. Erdoğan kifejezte, hogy ezen a területen fokozhatják az együttműködést Ausztriával, amely Európa fontos földgázelosztó központja.



Még több hír