Megnyílt az Iszlám Civilizációk Múzeuma
Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök beszédet mondott az Iszlám Civilizációk Múzeumának ünnepélyes megnyitóján, Isztambulban.
Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök kijelentette, hogy a könyvtermelésre és az ágazat méretére való tekintettel Törökország a 10 vezető ország közé került a nemzetközi kiadói szakmai szövetségnél.
Erdoğan elnök beszédet mondott az Iszlám Civilizációk Múzeumának ünnepélyes megnyitóján, amely lezajlott Isztambulban.
Örömmel tölt el, hogy a két év kihagyás után újra rendeznek meg könyvvásárokat. - mondta Erdoğan.
"Megnyitjuk az Iszlám Civilizációk Múzeumát a Büyük Çamlıca-mecsetben a nagyközönség előtt, és az összes emléktárgyat ebben a múzeumban tárolják és évente egyszer-kétszer állítják ki. Szolgál a nemzetünknek." – jelentette be a török köztársasági elnök.
"Hazánk az elmúlt 20 évben ugrásszerű fejlődésen ment keresztül a demokrácia és az előrehaladás terén, annak az egyik legjelentősebb eredménye az, hogy utat nyitott a nemzetünk előtt az olvasás és az írás területén, mint egyéb területeken." - hangoztatta Erdoğan.
"A könyvtermelésre és az ágazat méretére való tekintettel Törökország a 10 vezető ország közé került a nemzetközi kiadói szakmai szövetségnél." – fejezte ki a török köztársasági elnök
"A kiváló kutató társaságaink által végzett tanulmányok azt mutatják, hogy az elmúlt 14 évben megduplázódott az írni-olvasni tudók aránya. Az a kép reményt ébreszt a jövőre, hogy különösen a fiatalok körében nőtt az írni-olvasni tudók aránya." – hangoztatta a török köztársasági elnök.
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.