70 éve a NATO erős és megbízható tagja Törökország

A világpolitikához és a tagországok biztonságához is az eddigieknél lényegesen nagyobb hozzájárulást várnak el a NATO-tól, jelentette ki Fahrettin Altun, a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs igazgatója.

1780588
70 éve a NATO erős és megbízható tagja Törökország

A világpolitikához és a tagországok biztonságához is az eddigieknél lényegesen nagyobb hozzájárulást várnak el a NATO-tól, jelentette ki Fahrettin Altun, a köztársasági elnöki hivatal kommunikációs igazgatója.

Altun a Kommunikációs Hivatal által Törökország NATO-tagságának 70. évfordulójára rendezett „Változó dinamikák és hosszú távú szövetség: 70 éve erősebb Törökországgal” című panelen mondott megnyitó beszédet.

Altun utalt rá, hogy a NATO ma nemcsak az atlanti régió két végét összefogó szövetség, hanem az amerikai kontinenstől Ázsia határáig 30 szövetségesből álló, erős nemzetközi szervezet.

Kifejtette, hogy Törökországnak is vannak elvárásai a NATO felé:

„Ahogy a NATO hozzájárul az európai egyensúlyhoz, úgy Európa határain is jobban kell támogatnia az egyensúly kialakítását. Ahogy az elmúlt 10 évben Szíriában történtekhez hasonlóan Európa határain belül is lehetnek olyan területek, amelyek az egész világ számára a bizonytalanság forrásai lehetnek. Az ezeken a területeken kialakuló migráció és terror az új időszak legsürgősebben megválaszolandó kérdései” – mondta.

Altunk hangsúlyozta, hogy Törökország Szíriában a PKK, az ILIÁ és számos terrorszervezet ellen egyszerre harcol, s ebben nem kapja meg NATO-szövetségeseitől a várt támogatást:

„Ahogy Ukrajna ma kiérdemli a NATO érdeklődését, ahogy Afganisztán és az ottani Al-Kaida a NATO prioritása, úgy Szíria és a szíriai terrorellenes küzdelem is hasonló mértékben kellene szerepeljen a NATO napirendjén” – mondta Altun.

Hangsúlyozta, hogy 70 év alatt Törökország számtalanszor bebizonyította, hogy a megbízható partner:

„Reméljük, hogy a jövőben a NATO is az eddigieknél lényegesen nagyobb hozzájárul világpolitikához és a tagországok biztonságához” – mondta.

 



Még több hír