Erdoğan elnök könnyen átvészelte a koronavírus-fertőzést

Recep Tayyip Erdoğan elnök úgy nyilatkozott, hogy könnyen túljutott a koronavírus-fertőzésen, amelyet a múlt héten kapott el

1777259
Erdoğan elnök könnyen átvészelte a koronavírus-fertőzést

Erdoğan elnök Isztambulban nyilatkozott újságíróknak.

„Nagyon könnyen átvészeltem ezt az időszakot. Ebben természetesen biztos közrejátszott az oltás. 2 Sinovacot, harmadiknak pedig Biontechet kaptam. Ezalatt nem volt rosszullétem, fáradtságom, kimerültségem, és otthon elláttam a munkámat, mind a nemzetközi, mind pedig a hazai feladatokat” – mondta.

A török államfő nyilatkozott a felesége, Emine Erdoğan egészségügyi állapotáról is.

„A feleségem még nincs túl ezen. Még mindig megtesz minden óvintézkedést. Hiszem, hogy hétfőig remélhetőleg ő is túl lesz rajta” – fogalmazott Erdoğan elnök.



Még több hír