Törökország szembeszáll a félretájékoztatás társadalmi-gazdasági hatásával
Nem fogják megengedni, hogy bárki is álhírek segítségével próbálja átalakítani a társadalom és gazdaság szerkezetét, jelentette ki Fahrettin Altun, a köztársasági elnöki hivatal szóvivője.
Fahrettin Altun a köztársasági elnöki hivatal Kommunikációs Irodája és Pénzügyi Hivatala együttműködésében Isztambulban rendezett „Gazdasági-pénzügyi tudósító képzési program” megnyitóján mondott beszédet.
Altun elmondta: ahogy növekszik Törökország térségi és globális szerepe, hatása és láthatósága, azok is egyre jobban éreztetik jelenlétüket, akiket ez zavar:
„Ha Törökország talpraáll, fejlődik, gazdasága erősödik, a nemzet jóléte nő, azonnal akcióba lépnek azok, akik nem tudják elviselni az ország fejlődését, vagy saját érdekeiket féltik. Ez a folyamat, manipuláció pedig leginkább a gazdaság ellen irányul” – mondta.
Altun utalt rá, hogy Törökország a globális gazdasági renddel szemben töretlenül és sikeresen folytatja függetlenségét a gazdasági függetlenségért:
„Minden alkalommal meghiúsítottuk, hogy a megszorítások, az árfolyammanipuláció vagy a pénzügyi spekulációk segítségével visszahúzzák gazdaságunkat!” – mondta Altun.
Azt is kiemelte: a Törökország ellen elfogult és hamis adatokat gyártó „úgynevezett” hírközlés már túllépte az elviselhetőség határát, s tagadhatatlan igazság, hogy a mindenféle külföldi hírügynökségek a közvetített hírekkel próbálják meg manipulálni, átalakítani a célba vett országokat.
Ez a félretájékoztatás, manipulációs technika a közösségi médiában is megjelenik:
„Bármilyen módszerrel, úton vagy eszközzel próbálják is, soha nem fogjuk megengedni, hogy bárki is álhírek segítségével próbálja átalakítani a társadalom és gazdaság szerkezetét!” – hangsúlyozta Altun.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.