A török államfő kijevi látogatása jelentős szerepet játszik az ukrán-orosz válság rendezésében

İbrahim Kalın köztársasági elnöki szóvivő kijelentette, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök február 3-i ukrajnai látogatása jelentős szerepet játszik az ukrán-orosz válság rendezésében

1773940
A török államfő kijevi látogatása jelentős szerepet játszik az ukrán-orosz válság rendezésében

İbrahim Kalın Isztambulban a Törökországi Exportőrök Tanácsa (TİM) által rendezett konferencián vett részt, ahol az Oroszország és Ukrajna közötti feszültséget értékelte.

„A NATO tagországaként tudatában vagyunk annak, hogy jó kapcsolatokat kell ápolnunk Oroszországgal, Kínával, Afrikával, valamint a Közel-Kelet, az Öböl-menti és a latin-amerikai országokkal is. Politikánkat is ennek megfelelően alakítjuk. Elnökünk ukrajnai látogatása ebből a szempontból is nagyon fontos volt” – jelentette ki a szóvivő, aki hozzátette, hogy az államfő ukrajnai látogatása fontos szerepet játszott és fog játszani a válság rendezésében.

„A következő hónapokban Ukrajna ügye továbbra is a napirendünkön lesz. Talán nem is csak a következő 3-5 hónapban, hanem 3-5 évben is a napirendünkön fog szerepelni. Világossá tettük, hogy Törökország a nyugati szövetség tagjaként és NATO-szövetségesként, az Oroszországgal és Ukrajnával fenntartott jó kapcsolatok keretében továbbra is kiveszi a részét a feszültség enyhítéséből” – nyilatkozta a szóvivő.

Kalın hangsúlyozta, hogy Erdoğan elnök az orosz és ukrán vezetők összehozásával nagyon fontos javaslatot tett a válság, és talán egy lehetséges háború megelőzése érdekében.

„Ezt az elkövetkező időszakban szorosan nyomon fogjuk követni. Továbbra is ki fogjuk venni a részünket a válság leküzdésében anélkül, hogy háborúra vagy katonai beavatkozásra adunk okot” – mondta a szóvivő.



Még több hír