Proaktív és realista külpolitikát folytat Törökország

A világ minden táján diplomáciai kezdeményezésre alapuló, realista külpolitikát folytat Törökország, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter

1752149
Proaktív és realista külpolitikát folytat Törökország

Mevlüt Çavuşoğlu a Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsának Szervezete (UIK) által online rendezett Nemzetközi Biztonsági Akadémia záró ülésén mondott beszédet.

Elmondta, hogy az Oroszország és Ukrajna, valamint Oroszország és a NATO közötti ellenségeskedés veszélyes dimenziókat öltött:

„Kapcsolataink átfogók Oroszországgal, de elveinket és az Ukrajnával való szoros kapcsolatunkat nem fogjuk semmibe venni. Ehhez hasonlóan számos bonyolult egyenletben azt tesszük, amit a kor szelleme és nemzetbiztonságunk megkíván. Ez nem könnyű, de erre való a diplomácia” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a külpolitikát nemzeti értékekre és érdekekre, a valós tényekre, lehetőségekre és képességekre építik, s elveikből nem engedve, realista megközelítésű külpolitikát folytatnak.

Mevlüt Çavuşoğlu elmondta, hogy a biztonság egyik legfontosabb biztosítéka Törökország elrettentő ereje, amihez a katonai erőn, népességen, gazdasági erőn kívül hatékony diplomáciára is szükség van.

A külügyminiszter kiemelte: Törökország a világ minden táján diplomáciai kezdeményezésre alapuló, realista külpolitikát folytat:

„Nem engedjük, hogy az események irányítsanak minket, diplomáciai hozzáállásunk nem reakciós, hanem proaktív” – mondta.

Hangsúlyozta, hogy minden körülmények között elsőbbséget adnak a diplomáciának, Líbiától, a Kelet-Földközi-tengerig és Szíriáig mindig azt hangsúlyozták: első a diplomácia.

„Amikor pedig a diplomácia nem használt, a frontra léptünk. Ez az eltökéltség nagyban növelte nemzeti erőnk megítélését és elrettentő erőnket – nemcsak térségünkben, hanem az egész világon” – jelentette ki Çavuşoğlu.



Még több hír