A világ 10 legnagyobb gazdasága közé juttatják Törökországot

Céljuk, hogy Törökországot a világ 10 legnagyobb gazdasága közé juttassák, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

1752336
A világ 10 legnagyobb gazdasága közé juttatják Törökországot

Erdoğan elnök az isztambuli Dolmabahce Palotában tudósokkal és közgazdászokkal találkozott.

Elmondta, hogy először az ő kormányzása alatt ért el Törökország 20 éves folyamatos fejlődést, s a nagy gazdasági fejlődéshez szükséges infrastruktúra kiépítését nagyrészt befejezték.

Azt is hangsúlyozta, hogy kormányra kerülésükkor, 2002-ben az ország adósságállománya a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé 23,5 milliárd dollár volt, amit mára teljes egészében visszafizettek:

„Most, ahogy semmiféle tartozásunk nincs az IMF felé, semmiféle kapcsolatban sem állunk velük” – mondta.

Erdoğan rámutatott, hogy a gazdasági fejlődés mellett a Központi Jegybank devizakészlete meghaladja a 115 milliárd dollárt:

„Ebben az ütemben a tartalékok tovább javulnak. Célunk, hogy Törökországot a világ 10 legnagyobb gazdasága közé juttassuk.

A pénzügyi egyensúlyt rövid időn belül megalapozva, a jövő nyárra tanúi leszünk, hogy országunk egy teljesen más gazdasági légkörbe fog lépni” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír