Erős infrastruktúrája miatt győzte le Törökország a válságot

Az erős infrastruktúra áll amögött, hogy Törökország nagy magabiztossággal hagyta maga mögött a globális válságokat, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1749996
Erős infrastruktúrája miatt győzte le Törökország a válságot

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök tegnap a Tudás Terjesztése Alapítvány Dolmabahce Palotában szervezett 2021-es Tudás Terjesztése Díjak ünnepélyes átadásán mondott beszédet.

Beszédében a köztársasági elnök szólt a gazdaságról is, elmondva: mióta 19 éve kormányon vannak Törökországban, az oktatástól az egészségügyig, a biztonságtól az igazságügyig, a közlekedéstől az energiaügyig, a városrendezéstől a sportig minden területen erős infrastruktúrát hoztak létre, mely által a polgárok elérhették a megérdemelt életszínvonalat.

„Törökország nagy magabiztossággal hagyta maga mögött a globális válságokat, sőt, lehetőséggé változtatta őket, ami az erős infrastruktúrának köszönhető. Most ugyanezért harcolunk a gazdaság területén is. a növekedési számoktól a termelésig, exportig és munkáltatásig minden országunk globális sikerére utal” – mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan azt is kiemelte: a kormány gazdaságpolitikája pontosan a megszabottak szerint halad, a török gazdaság ahogy eddig, úgy ezután is a szabadpiaci gazdaság szabályainak megfelelően halad tovább útján.



Még több hír