A Köztársaság Ünnepéről emlékeznek meg Törökországban

Hulusi Akar honvédelmi miniszter elmondta: tudni kell, hogy a Török Köztársaság a veteránjaink és a hősi halottaink által ránk hagyott szent örökség.  A legelsődlegesebb feladatunk ezt az örökséget megvédeni mindenféle fenyegetéstől.

1726317
A Köztársaság Ünnepéről emlékeznek meg Törökországban

Hulusi Akar honvédelmi miniszter elmondta: tudni kell, hogy a Török Köztársaság a veteránjaink és a hősi halottaink által ránk hagyott szent örökség.  A legelsődlegesebb feladatunk ezt az örökséget megvédeni mindenféle fenyegetéstől, és fejleszteni minden szempontból.

“Nemzetként ünnepeljük a Török Köztársaság alapításának 98. évfordulóját. E büszke napon kegyelettel emlékezünk meg függetlenségi háborúnk minden, a hazáért életét áldozó mártírjáról, s hálával gondolunk mindazokra, akik harcoltak érte. Büszke vagyunk arra, hogy megünnepeljük a Török Köztársaság kikiáltásának évfordulóját” jelentette be Akar védelmi miniszter az üzenetében, melyben arra is kitért, hogy a török nemzet a dicső történelme során mindig független volt, és  győzelemeket aratott az ennek árán vívott küzdelmei során.

"A Török Köztársaság egy olyan küzdelem után jött létre, melyben akkor sem mondtak le a függetlenségről, akár a nemzetünk nagy kihívásoknak volt kitéve” így számolt be a török védelmi miniszter.

“Kegyelettel és hálával emlékezem meg minden hősünkről, elsősorban Gazi Mustafa Kemal Atatürk főparancsnokról. Nem szabad elfelednünk, milyen nehézségek árán vívták meg szabadságharcunkat. A török nemzet, melyet ki akartak űzni Anatóliából, a köztársasággal talált új kezdetet nemzeti küzdelmének. A Török Köztársaság  a civilizáció rangjára lépett minden téren és egy befolyásos erővé vált a térségében és az egész világon Recep Tayyip Erdoğan vezetésében” hangoztatta Akar.



Még több hír