A válság idején hoztak eredményt Törökország befektetései
Kritikus fontosságúnak tartják az elérhető fejlődés színvonalát, kiegyensúlyozottságát, a jövedelemmegoszlás igazságosságát és az új munkalehetőségek teremtését, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök
Erdoğan elnök a 27. időszak 5. törvényhozási évének kezdete alkalmából szólt a török nemzetgyűlés közgyűléséhez.
Beszédében Erdoğan szólt az új alkotmányról, a terrorellenes küzdelemről, gazdaságról, külpolitikáról, térségi és nemzetközi témákról is:
„Országunk infrastruktúrájának és az emberi erőforrásokba való befektetésünk gyümölcseit a térségi válság időszakában is elégedetten tapasztaltuk. Kritikus fontossággal bír számunkra az elérhető fejlődés színvonalát, kiegyensúlyozottságát, a jövedelemmegoszlás igazságosságát és az új munkalehetőségek teremtését” – mondta.
A köztársasági elnök szólt az éghajlatváltozás globális problémájáról is:
„A Párizsi Klímaszerződés tanácsának benyújtott határozatunk az elkezdett Zöld Fejlesztési Forradalom első örömhíre” – mondta.
Erdoğan kijelentette: Szíria kapcsán látják, hogy milyen tehetetlen a nemzetközi közösség a menekülthullám kapcsán:
„Törökország egymagában 4 millió elnyomottat karolt fel, míg azok, akik a határaikon megjelenő néhány száz menekült miatt pánikba estek, az emberiességtől távol álló viselkedést tanúsítottak. Ezzel az embertelen viselkedéssel a menekültjogokat és az ENSZ határozatait is megsértik. Nem vezetnek statisztikát arról, hogy minden évben hány, a remény útjára induló ember fullad bele a Földközi-tenger sötét vizeibe. Ennek az egyetlen dolog önmagában is elégnek kellene lennie, hogy cselekvésre serkentsen egy lelkiismeretet, erkölcsöt és emberséget tiszteletben tartó társadalmat” – mondta a köztársasági elnök.
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.