Csak az egyenlő státusz alapján lehet tárgyalni Cipruson

Ha úgy látják, hogy elfogadják az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) szuverén egyenlőségét és nemzetközi egyenlő státuszát, megkezdhetik a hivatalos tárgyalásokat, jelentette ki Ersin Tatar, a KKTC köztársasági elnöke

1711599
Csak az egyenlő státusz alapján lehet tárgyalni Cipruson

Tatar New Yorkban, az ENSZ székházában tárgyalt Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral és Nikosz Anasztasziadisz dél-ciprusi görög elnökkel, majd a tárgyalás után a Török Házban tartott sajtótájékoztatót.

Tatar kijelentette, hogy joguk a szuverén egyenlőség és elismertetés:

„Jelenleg az a dolgunk, hogy a ciprusi török nép jogait védjük. Minden lehetőséget kihasználunk az előre vezető utakról való tárgyalásra” – mondta.

Hozzátette, hogy a 60 éve folyó tárgyalások mindeddig nem vezettek eredményre, ezért nem folytathatók ugyanazzal a hozzáállással:

„A másik (görög) félnek és a Főtitkárnak is ismét elmondtuk: két egyenlő, szuverén, egymás mellett létező állam együttműködésével juthatunk megegyezésre.”

Tatar azt is kijelentette: akkor kezdhetik meg a hivatalos tárgyalásokat, ha úgy látják, hogy elfogadják a KKTC szuverén egyenlőségét és nemzetközi egyenlő státuszát.



Még több hír