Török külügyminiszter: a ciprusi nemzeti ügyünket közösen a végsőkig meg fogjuk védeni

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kijelentette, hogy a ciprusi nemzeti ügyüket közösen a végsőkig meg fogják védeni.

1710142
Török külügyminiszter: a ciprusi nemzeti ügyünket közösen a végsőkig meg fogjuk védeni

Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kijelentette, hogy a ciprusi nemzeti ügyüket közösen a végsőkig meg fogják védeni.

Çavuşoğlu külügyminiszter a New York-i Török Házban találkozott a török közösség képviselőivel, és elmondta, hogy az épületben Törökország állandó ENSZ-képviselete és a New York-i főkonzulátus mellett az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) képviselete is helyet fog kapni.

Çavuşoğlu megköszönte Ersin Tatar észak-ciprusi török államfőnek, hogy részt vett a török közösséggel folytatott találkozón, és így folytatta:

„A ciprusi nemzeti ügyünket közösen a végsőkig meg fogjuk védeni. A ciprusi folyamat során 54 éven át tárgyaltunk a föderációról. Mindig jó szándékú és mérsékelt megközelítést gyakoroltunk, támogattuk a folyamatokat, de a ciprusi görög fél, amely a ciprusi törököket kisebbségnek tekinti, és nem akar semmit sem megosztani a ciprusi törökökkel, elutasított minden tervet, minden törekvést, és mi végül Crans Montanában közöltük, hogy nem fogunk többé a föderációról tárgyalni, immár két államról fogunk tárgyalni. Ma önnel együtt, az ön vezetésével és a köztársasági elnökünk vezetésével, valamint a meghatározott víziónk keretében együtt dolgozunk azért, hogy ne sérüljenek a ciprusi törökök jogai, és közösen a végsőkig meg fogjuk védeni a ciprusi törökök jogait. Mindenkinek el kell ismernie a KKTC szuverenitását és az 1960-as alkotmányban is biztosított jogaikat. Ennek megfelelően Törökország tőle telhetően továbbra is támogatni fogja az önök erőfeszítéseit. Együtt fogjuk végigvinni ezt a folyamatot.”



Még több hír