Erdoğan elnök a török-amerikai kapcsolatokról nyilatkozott
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette: „Két NATO-tagországként az USA-val nagyon más pozícióban kell lennünk.”
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette: „Két NATO-tagországként az USA-val nagyon más pozícióban kell lennünk.”
Erdoğan elnök Isztambulban a pénteki ima után nyilatkozott az újságíróknak.
„A török-amerikai kapcsolatok nem olyanok, mint amire számítottam, és ami kívánatos lett volna a Biden úrral folytatott tárgyalások eredményeként. Két NATO-tagországként nagyon más pozícióban kell lennünk. Azt is ki kell fejezni, ha nem a kívánt ponton vagyunk” – mondta.
Erdoğan megemlítette, hogy eddig egyetlen amerikai vezetővel sem volt ilyen problémája.
„Amerika jelenleg a vártnál sokkal jobban támogatja a terrorszervezeteket. Ahelyett, hogy harcolna ellenük, nagy mennyiségű fegyvert és felszerelést ad nekik. Amíg létezik ez a megközelítés, meg kell ezt osztanunk a világ közvéleményével” – fogalmazott az államfő.
Erdoğan elnök kifejtette, hogy nagyon eltérnek az elvárásai Vlagyimir Putyin orosz államfőtől.
„Az országunk déli részén a szíriai rezsim sajnos fenyegetést jelent a számunkra. Itt, mint baráti ország, szolidaritásból más megközelítést várok Putyin úrtól, pontosabban Oroszországtól. Ezt a küzdelmet délen közösen kell folytatnunk. Ahogy jelenleg látható, az USA-t nem nagyon érdekli Szíria” – nyilatkozta.
A török államfő elmondta, hogy Szíriában Törökország, Irán és Oroszország is jelen van.
„Ha a béke medencéjévé akarjuk változtatni azt a helyet, akkor tárgyalnunk kell egymással. Meg fogjuk ezeket vitatni. Arra törekszünk, hogy jóval előrébb mozdítsuk a kétoldalú kapcsolatainkat Oroszországgal. Az a célunk, hogy a kereskedelmi forgalmunk elérje a 100 milliárd dollárt” – nyilatkozta Erdoğan elnök.
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.