Altun kommunikációs igazgató: Törökország senkinek sem a várószobája
Fahrettin Altun a Bloombergnek nyilatkozott.
Fahrettin Altun kommunikációs igazgató úgy reagált az USA bejelentésére, miszerint egyes afgán állampolgárok harmadik országokból, köztük Törökország felől nyújthatnak majd be bevándorlási kérelmet az Egyesült Államokba, hogy „Törökország senkinek sem a várószobája”.
Fahrettin Altun a Bloombergnek nyilatkozott.
„Törökország senkinek sem a várószobája. Mély aggodalommal fogadjuk az amerikai külügyminisztérium azon felhívását, miszerint az USA által finanszírozott projektekben és szervezeteknek dolgozó egyes afgán állampolgárok harmadik országokba utazva kérjenek menedékjogot az USA-tól” – fogalmazott a kommunikációs igazgató.
Altun közölte, hogy a regionális körülményeket, valamint azt figyelembe véve, hogy Törökország évek óta több mint 4 millió menekültnek ad otthont, elfogadhatatlannak tartanak egy ilyen felhívást, amely a rendezetlen vándorlást fogja ösztönözni.
„Az adott erőnkkel tovább fogunk dolgozni a határunk biztonságának megóvása érdekében” – tette hozzá a kommunikációs igazgató.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.