A törökországi vakcinagyártást tervezi a Sinovac

Törökországi befektetésre hívta a kínai Sinovac vállalatot Fahrettin Koca török egészségügy-miniszter

1661712
A törökországi vakcinagyártást tervezi a Sinovac

Koca videókonferencián tárgyalt a Sinovac illetékeseivel.

A tárgyaláson a miniszter emlékeztetett arra, hogy az egész világ 2020 eleje óta küzd a koronavírus-járvány ellen:

„Törökország ebben az időszakban Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök vezetésével sikeres járványkezelést végzett. Erős egészségügyi infrastruktúránk és elkötelezett egészségügyi dolgozóink voltak a legnagyobb biztosítékaink ebben az időszakban” – mondta.

Koca miniszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány ismét bizonyította a nemzetközi együttműködés fontosságát, és komoly vizsga volt a nemzetközi kapcsolatok szempontjából:

„Most előrébb akarjuk vinni az együttműködést, ezért önöket és cégüket törökországi befektetésre hívom a vakcina gyártása érdekében. Egészségügy-minisztériumunk kész minden támogatást megadni” – mondta.

A Sinovac illetékesei elmondták, hogy tárgyalnak a gyártás és elosztás kérdéséről, s céljuk nem csupán a törökországi termelési kapacitás létrehozása, hanem a víruskövetés munkálatainak támogatása is az esetleg felbukkanó újabb variánsok vizsgálata végett.

„Ezért szélesíteni kívánjuk az együttműködést a török tudósokkal, és felgyorsítjuk a helyi gyártóüzem létrehozását. Ebben a témában biztosíthatjuk önöket.

Ugyanakkor még több Sinovac vakcinát akarunk átadni Törökországnak, hogy többen használhassák és a járványnak előbb vége lehessen. Technikai csapatot állítunk össze, és Törökországba küldjük” – jelentette ki a Sinovac cég illetékese.

 



Még több hír