Erdoğan elnök az azeri parlamentben mondott beszédet

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy Törökország minden lehetőségével továbbra is Azerbajdzsán mellett fog állni.

1659320
Erdoğan elnök az azeri parlamentben mondott beszédet

 

A török államfő az Azerbajdzsáni Nemzetgyűléshez intézett beszédet.

„A kaukázusi békéből és nyugalomból nemcsak Azerbajdzsán, hanem Örményországot is beleértve az összes régiós ország, az egész világ profitálni fog. Meggyőződésünk, hogy a tartós békéhez vezető út a térségbeli népek, államok kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésén halad keresztül” – mondta Erdoğan.

„Ma minden lehetőségünkkel Azerbajdzsán mellett vagyunk. Tudja meg az egész világ, hogy holnap is mellettük fogunk állni” – jelentette ki.

„Azoknak, akik alaptalan rágalmakkal sározzák be a török nemzetet, előbb a Kaukázusra, Azerbajdzsánra kell nézniük” – mondta Recep Tayyip Erdoğan, és úgy folytatta:

„Majd ha a lelkiismeretük megengedi, akkor külön megvitatjuk velük a vádaskodásaikat. Aki látni akarja, hogy mi a különbség a civilizáció és a vandalizmus között, jöjjön, és nézze meg a különbséget Karabahban a két időszak között.”

Erdoğan elnök örömét fejezte ki, hogy Susa idén Azerbajdzsán kulturális fővárosa, jövőre pedig a „Török világ kulturális fővárosa” lesz.

„A (karabahi) győzelem miatt senki se nyugtalankodjon, mert ez nem pusztítás, hanem építés, nem az elnyomás győzelme, hanem az igazságé” – fogalmazott a török államfő.

„Ugyanakkor Karabah az a hely is, ahol vereséget szenvedtek azok, akik a világot csupán a saját politikai és gazdasági ambícióik arénájának tartják. Együtt, a legjobb módon értékelnünk kell az elénk táruló lehetőségeket annak érdekében, hogy senki se tehesse rá még egyszer a rabláncot a Kaukázusra” – mondta.

„Lehetetlen leírni azt a megkönnyebbülést és gazdagságot, amelyet a Nahicsevánt és Bakut egymással összekötő Zengezur folyosó fog hozni a térségünkre. A Zengezur folyosóban található vasúttal az örmények is könnyen eljuthatnak majd Moszkvába és a világba, ezzel kiszabadulhatnak abból a blokádból, amelyet önmagukra alkalmaztak” – jelentette ki Erdoğan.

„Amikor Örményország rendezi a problémáit Azerbajdzsánnal, Törökország is meg fogja tenni a szükséges lépéseket” – fogalmazott a török államfő.



Még több hír