Törökország információkat vár az S-400-asok jelentette fenyegetés témájában

Demir elmondta, hogy ha a Blinken továbbította információra bizonyítékot kapnak, el fogják hinni

1630682
Törökország információkat vár az S-400-asok jelentette fenyegetés témájában

 

„Megmondtuk, hogy megtesszük a kellő óvintézkedéseket, de semmiféle párbeszéd nem jött létre a témában, remélem a továbbiakban lesz” – jelentette ki İsmail Demir hadiipari igazgató válaszként Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozatára, mely szerint az S-400 légvédelmi rendszerek fenyegetést jelentenek.

İsmail Demir egy magán televíziós csatornának elemezte Antony Blinken amerikai külügyminiszter nyilatkozatát, mely szerint az orosz S-400 légvédelmi rendszerek fenyegetést jelentenek az USA biztonságára, s Törökországnak és az USA minden szövetségesének tartózkodnia kell ezek használatától.

„Sokszor elmondtuk, hogy magyarázzák el nekünk, győzzenek meg. Az aggodalmaik szerint a szövetségesi szellemnek megfelelően lépéseket teszünk. Egy találkozón John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadónak is elmondtam: technikai értelemben meg kell győzniük minket, el kell magyarázniuk. Ő azt mondta, hogy igazunk van, és magyarázattal tartoznak, és meg is fogják tenni. Azóta is várunk rá” – mondta.

Demir elmondta, hogy ha a Blinken továbbította információra bizonyítékot kapnak, el fogják hinni:

„De aggódunk amiatt, hogy az információkat továbbítók szándéka mennyire volt őszinte, és milyen paramétereket ismernek. Amikor beszéltünk, elmondtuk, hogy megtesszük a kellő óvintézkedéseket, de semmilyen párbeszéd nem történt a témában. Remélem, a jövőben történni fog” – mondta. 


Címkék: #İsmail Demir

Még több hír