Erdoğan elnök meg fogja látogatni a diyarbakıri anyákat

A török államfő közölte, hogy személyesen meg fogja látogatni azokat a diyarbakıri édesanyákat, akiknek a gyermekeit a PKK terrorszervezet rabolta el.

1607520

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök és az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) vezetője a párt 7. rendes kongresszusára érkezett az Ankarai Sportcsarnokba, ahol a kint várakozó párttagokhoz szólt.

Beszédében az elnök hangsúlyozta, hogy a párt tagjainak száma elérte a 13 500 000 főt, akik között több mint 1 millió fiatal és több mint 5 millió nő van.

„Nemhogy Törökországban, a világon nincs még egy ilyen párt” – jelentette ki Erdoğan.

Beszédében az államfő kitért a diyarbakıri anyákra is, akiknek a gyermekeit elrabolta a PKK terrorszervezet.

„Isten akaratával személyesen meg fogjuk látogatni a könnyező diyarbakıri édesanyákat” – mondta Erdoğan.

Még több hír