Törökország aktív erőfeszítéseket tesz az iszlámellenességgel szemben
Törökország bejelentette: aktív erőfeszítéseket tesz azért, hogy az iszlámellenesség elleni küzdelmet a nemzetközi és térségi szervezetek, elsősorban az ENSZ napirendjén tartsa.
A külügyminisztérium március 15, „Az iszlámellenesség elleni küzdelem világnapja” alkalmából kiadott írásos közleménye szerint az új-zélandi Christchurch városban 2019 március 15-én történt terrortámadás második évfordulóján tisztelettel és kegyelettel emlékeznek meg az 51 halálos áldozatról, köztük egy török állampolgárról.
A közlemény szerint Törökország vezető szerepet vállal az iszlámellenesség elleni küzdelemben, melyet az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC) támogat, s e célból Törökország az OIC égisze alatt létrehozta az Európai Muszlimok Kapcsolati Csoportját.
Az új-zélandi terrortámadást követően Törökország, az OIC akkori soros elnöke felhívására 2019 március 22-én Isztambulban összehívták az OIC külügyminisztereinek sürgős konferenciáját, s felhívást intéztek a nemzetközi tudatosság növelésére az iszlámellenesség elleni küzdelem kapcsán.
A közlemény szerint ennek keretében március 15-ét „Az iszlámellenesség elleni küzdelem világnapjává” nyilvánították.
A döntés értelmében az OIC tagországai 2021 március 17-én virtuális konferenciát rendeznek nemzetközi tudatosság növelésére az iszlámellenesség elleni küzdelem kapcsán, melyen Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter videóüzenettel vesz részt.
„Törökország aktív erőfeszítéseket tesz azért, hogy az iszlámellenesség elleni küzdelmet a nemzetközi és térségi szervezetek, elsősorban az ENSZ napirendjén tartsa” – áll a közleményben.
Emellett a török külügyminisztérium kezdeményezte munkálatok keretében az iszlámellenesség, idegenellenesség, rasszista szólamok és cselekmények által érintett országokban éves jelentést készítenek, melyeket a nemzetközi nyilvánossággal is megosztanak.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.