Erdoğan:az Emberi Jogi Cselekvési Terv elkészítésében a legfontosabb irányelv a nemzet szükséglete

Az Emberi Jogi Cselekvési Terv elkészítésében a legfontosabb irányelv a nemzet szükséglete és igénye, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1593619
Erdoğan:az Emberi Jogi Cselekvési Terv elkészítésében a legfontosabb irányelv a nemzet szükséglete

Az Emberi Jogi Cselekvési Terv elkészítésében a legfontosabb irányelv a nemzet szükséglete és igénye, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan elnök a Bestepe Kongresszusi Központban mondott beszédet az Emberi Jogi Cselekvési Terv bemutató ülésén.

A köztársasági elnök elmondta: az Emberi Jogi Cselekvési Terv kétéves időtávlatban történő bevezetésre készült

„Cselekvési tervünk, melynek jövőképe a szabad egyén, az erős közösség, a demokratikus Törökország, 11 alapelvvel kezdődik” – mondta a köztársasági elnök, aki a következőképpen sorolta fel a 11 alapevet:

1.      Az ember születésétől fogva elidegeníthetetlen jogokkal bír. Az állam célja és feladata ezek jogok védelme és bővítése.

2.      Az emberi méltóság, mely minden jog sajátja, a törvény hatékony védelme alatt áll.

3.      Bármiféle nyelvre, rasszra, bőrszínre, nemre, politikai véleményre, világnézetre, hitre, vallásra, felekezetre vagy hasonlóra való megkülönböztetés nélkül, mindenki egyenlő a törvény előtt.

4.      A közszolgáltatásokhoz mindenki számára egyenlő, pártatlan és igazságos hozzáférés biztosítása minden vezetői tevékenység alapvető jellemzője.

5.      A törvénykezés minden többértelműséget elkerülő módon nyílt, egyértelmű, érthető és átlátható szabályokat tartalmaz, és a közhatóságok ezeket a szabályokat a jogbiztonság elvéből nem engedve alkalmazzák.

6.      A szerződés szabadságába semmilyen, a jogbiztonság alapelvével vagy a szerzett jogok védelmével ellentétes módon nem lehet beleavatkozni.

7.      Az állam a vállalkozás és munka szabadságát a versenyre alapozó szabadpiac szabályai és a szociális állam alapelvei keretében védelmezi és szélesíti.

8.      Az igazságos és hivatalos eljáráshoz, az ártatlanság vélelméhez, a becsület megőrzéséhez való jog és a büntetőjogi felelősség alapelveit őrző, felügyelő és erősítő megközelítés állítja központba.

9.      Bírálata vagy véleménye kifejezése miatt senki nem fosztható meg a szabadságától.

10.  A független és pártatlan törvénykezés által őrzött jogállamot a jogok és szabadság, valamint az igazságosság biztosításával minden területen meg kell erősíteni.

11.  Aki azt állítja, hogy jogait megsértették, annak hatékony, törvényes úton tudnia kell jogorvoslatáért folyamodnia. A jogorvoslathoz való hozzáférés a jogok és szabadság tiszteletben tartásának alapja.

Az Emberi Jogi Cselekvési Terv 9 célja pedig a következők:

1.      Az erősebb rendszer az emberi jogok védelmére

2.      A független igazságszolgáltatás és az igazságos jogi eljárás jogának megerősítése

3.      A törvény átláthatósága és egyértelműsége

4.      A vélemény-, szervezkedési és vallásszabadság védelme és kiterjesztése

5.      A személyi szabadság és biztonság megerősítése

6.      Az egyén anyagi és erkölcsi teljességének, valamint magánéletének védelme

7.      A tulajdonjog hatékonyabb védelme

8.      A sérülékenyek védelme és a társadalmi jólét erősítése

9.      A legmagasabb szintű hivatalos és társadalmi tudatosság az emberi jogok témájában



Még több hír