Hulusi Akar védelmi miniszter a német kollégájával folytatott megbeszélést értékelte

Hulusi Akar török védelmi miniszter közölte, hogy a következő napokban Németországgal konkrét lépéseket fognak tenni a védelem és biztonság témáiban.

1576553
Hulusi Akar védelmi miniszter a német kollégájával folytatott megbeszélést értékelte

 

Akar Annegret Kramp Karrenbauer német védelmi miniszterrel folytatott tegnapi megbeszéléséről nyilatkozott. A török védelmi miniszter elmondta, hogy a tárgyalás végén nagy örömmel konstatálták, hogy számos kérdésben hasonló az álláspontjuk.

„Az elkövetkező napokban ezzel a megbeszéléssel összefüggésben konkrét lépésekre kerül sor, különösen a védelem és a biztonság témáiban. Németországgal nagyon szoros együttműködést folytatunk a Török Fegyveres Erők számára szükséges különböző fegyverrendszerek, járművek, felszerelések és pótalkatrészek ügyében. Az elkövetkező időszakban pozitív fejleményekre számítunk ezzel összefüggésben” – nyilatkozta.

Akar hangsúlyozta, hogy Törökország fontos ponthoz érkezett a drónok gyártása tekintetében.

„Számos témában, így a drónok ügyében is kifejeztük, hogy tovább folytathatjuk az együttműködésünket” – tette hozzá.

Hulusi Akar kitért a NATO-központban a török és görög katonai küldöttségek között zajló deeszkalációs tárgyalásokra is, emlékeztetve rá, hogy eddig 8 találkozóra került sor, és ezek várhatóan tovább fognak folytatódni.

A védelmi miniszter azt is felidézte, hogy a két ország között tapogatózó tárgyalásokra került sor Isztambulban, és a bizalomnövelő intézkedések keretében 3 találkozót tartottak, kettőt Athénben, egyet pedig Ankarában.

„Tárgyalópartnereinket tájékoztattuk, hogy készek vagyunk otthont adni a negyedik találkozónak is. A találkozók folytatása érdekében Ankarában várjuk görög szomszédainkat. Reméljük, hogy ezekkel a találkozókkal és a párbeszéd folytatásával politikai, békés megoldás található a Törökország és Görögország közötti problémákra. Nagyon szeretnénk ezt elérni. Szeretnénk, ha mindenki tudná, hogy készek vagyunk biztosítani a szükséges hozzájárulást ezeknek a problémáknak a megoldásához” – nyilatkozta Akar.



Még több hír