Megérkezett a kínai vakcina Törökországba

3 millió dózis érkezett Törökországba a Covid-19 ellen Kínában készült vakcinából, és még további szállítmányok várhatók, jelentette be Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

1555795
Megérkezett a kínai vakcina Törökországba

Erdoğan az isztambuli Ayasofya mecsetben, a pénteki ima után nyilatkozott.

Elmondta, hogy 2020 az egész emberiség számára nehézségekkel teli év volt, azonban a Covid-19 vakcina ügyében sikerült előrelépést tenni:

„Tárgyalásaink eredményeképpen Kínából 3 millió dózis érkezett a Covid-19 ellen készült vakcinából, és még további szállítmányok várhatók, célunk sz 50 millió. Emellett Németországból is ugyanennyi adag vakcina várható” – mondta.

A köztársasági elnök elmondta: a Németországgal folytatott tárgyalásokban szó van a vakcina közös gyártásáról is:

„Ebben a témában a TÜBITAK (Török Tudományos és Technológiai Kutató Szervezet) folytatja a munkát. A fejlemények kedvezőek. Hasonlóképpen Oroszországgal is együttműködünk. Emellett Törökország önálló kutatásokat is folytat. Reméljük, mindezek eredményeképpen 2021-ben csökken a koronavírussal fertőzöttek száma” – mondta a köztársasági elnök.



Még több hír