Az igazság hangja a TRT World az igazságtalansággal szemben

A digitalizáció nem nyithat utat újabb igazságtalanságok, jogtalanság és elidegenedés előtt, mondta Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1537623
Az igazság hangja a TRT World az igazságtalansággal szemben

A digitalizáció nem nyithat utat újabb igazságtalanságok, jogtalanság és elidegenedés előtt, mondta Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan videóüzenetet küldött „A nemzetközi rend és változó dinamika a pandémia utáni világban” címmel online rendezett, ma kezdődő TRT World Forum 2020-ra.

Hangsúlyozta, hogy mint minden az életben, a technológia is az emberi élet megkönnyítésére létezik:

„De mindenféle felügyelet nélkül, az egyéni szeszélyek prédájaként, törvényen kívül működve a digitalizálódás nem mást hoz, mint fasizmust. Ezért a digitalizáció a szabadság kiterjesztése közben nem nyithat utat újabb igazságtalanságok, jogtalanság és elidegenedés előtt” – mondta a köztársasági elnök.

Kiemelte, hogy nem lehet szabadságnak nevezni egy olyan rendet, mely a rosszat cselekvők, bűnöket elkövetők pártját fogja:

„Az államok által a polgáraik védelmében tett jószándékú lépéseket a szabadság korlátozásának próbálják feltüntetni. Még ha nem is támogatják jószándékú erőfeszítéseinket, Törökország minden körülmények között védelmezi állampolgárai jogait” – mondta Erdoğan.

Hozzátette: a nemzetközi média három majmot játszik az európai események kapcsán, s a francia médiaostrom kapcsán egyetlen mondatot sem ejtettek:

„Szégyenletes, hogy a médiaszervezeteket az iszlámellenesség és idegenellenesség zászlóvivőivé tették. Ha nem szabnak határt a sajtószabadság álcája alatt tanúsított barbár viselkedésnek, azzal nemcsak Európának, hanem az egész emberiségnek okoznak kárt” – mondta Erdoğan.

A köztársasági elnök azt is kiemelte: napjainkban, amikor a nemzetközi média egyoldalúvá vált, a TRT World az igazság hangját képviseli az igazságtalansággal szemben.

 



Még több hír