Erdoğan: az új korszak egyik alapító ereje lesz Törökország

Lehetetlen a jelenlegi globális rendszer fenntartása, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1524636
Erdoğan: az új korszak egyik alapító ereje lesz Törökország

A köztársasági elnöki palotában rendezett 12. Nagykövetek Konferenciáján beszédet mondó köztársasági elnök elmondta: a nagykövetek idén az elmúlt évszázad legnagyobb egészségügyi válsága, a koronavírus-járvány ellen is küzdenek, miközben teljesítenek kötelességeiket.

A folyamat megmutatta, hogy a gazdaságilag erős országok egészségügyi infrastruktúrája is mennyire gyenge, ám Törökország sikeresen vizsgázott.

A köztársasági elnök azt is hangsúlyozta: lehetetlen a jelenlegi globális rendszer fenntartása, mely az erőset védelmezi ahelyett, akinek igaza van, egy maroknyi kisebbséget a többséggel, a gazdagokat a szegényekkel szemben.

Elmondta, hogy a nemzetközi kapcsolatokban a sokközpontú szerveződés és regionalizáció egyre nagyobb fontosságot nyer:

„A kereskedelmi lánc újraelosztása, a termelési és logisztikai központok áthelyezése, új térségi szövetségek kialakítása, a politikai és gazdasági aréna újjáformálása zajlik. Eltökéltük, hogy nem okozunk csalódást nemzetünknek. Mindent megteszünk, hogy országunk az új korszak egyik alapító ereje legyen” – mondta.

Elmondta, hogy Törökország időben történt beavatkozása nagyon nagy szerepet játszik abban, hogy am Líbiában újraéledt a politikai megoldás reménye:

„A Kelet-Földközi-tenger minden eseményének terhében osztozó országunk nem tűri, hogy kirekesszék a természeti erőforrásokból. Hiszen a Kelet-Földközi-tengeren folytatott tevékenységünk hamarosan újabb örömhírt hoz” – mondta.

Erdoğan köztársasági elnök azt is elmondta: az Európai Uniónak mihamarabb meg kell szabadulni a vakságtól, mellyel Törökországot magától eltávolító stratégiát folytat.

Utalt rá, hogy Susa felszabadítása az örmény elnyomás alól fokozta örömüket és reményeiket, s a győzelem zászlaját nem eresztik le, míg Hegyi-Karabah meg nem szabadul a megszállástól.

Kiemelte, hogy egyes helyeken az iszlámellenességet államfői szinten is támogatják:

Hitünk és külföldön élő állampolgáraink iránti kötelességünk is szükségessé teszi, hogy az iszlámellenességgel szemben küzdjünk” – mondta.



Még több hír