Törökország kész a terrorellenes együttműködésre
Törökország kész a terrorellenes együttműködésre az európai országokkal, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter a Nabeela F. Tunis Sierra Leone-i külügyminiszterrel tartott tárgyalás utáni közös sajtótájékoztatón.
Törökország kész a terrorellenes együttműködésre az európai országokkal, jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter a Nabeela F. Tunis Sierra Leone-i külügyminiszterrel tartott tárgyalás utáni közös sajtótájékoztatón.
Mevlüt Çavuşoğlu elmondta: alighogy hallottak a bécsi terrortámadásról rögtön közleményt adtak ki:
„Talán Törökország volt az első ország, amely közleményt adott ki. Reggel külügyminiszterként és magas is közleményt adtam ki” – mondta.
Hangsúlyozta, hogy osztrák külügyminiszterrel folytatott telefonos tárgyalása során is részvétét nyilvánította:
„Olyan országként és nemzetként, melynek rengeteg terrortámadásban volt része, szemben állunk a terrorizmus minden formájával. Hiszünk abban, hogy megkülönböztetés nélkül harcolni kell a terrorizmus minden formája ellen” – mondta.
Azt is kiemelte, hogy a terrorizmus gyökereiig kell leásni:
„Hogyan szervezik be az embereket a terrorszervezetek, milyen ideológiát használnak, mit használnak ki… például vannak a béke vallását, az iszlámot kihasználó terrorszervezetek. Ezek ellen Törökország folytatja a legkomolyabb küzdelmet” – mondta.
Mevlüt Çavuşoğlu elmondta: Törökország mintegy 4.000 ILIÁ-terroristát tett ártalmatlanná, és rengeteg külföldi terroristát fogtak el küldtek vissza országaikba:
„Ez a küzdelmet muszáj folytatni. Különösen vallásunkat, a béke vallását, az iszlámot kihasználó terrorszervezetek ideológiájának kiirtásáért kell harcolnunk” – mondta.
Beszédében Mevlüt Çavuşoğlu számos trendet, köztük az iszlámellenességet is említett:
„Egyetlen terrortámadás okát sem lehet legitimnek beállítani. Minden, terrorizmust eredményező áramlat ellen kész vagyunk a terrorellenes együttműködésre az európai országokkal és az egész világgal” – mondta a külügyminiszter.
Még több hír
Türkiye elítélte a PKK támogatói által Franciaroszágban szervezett demonstrációt
A PKK terrorszervezet támogatói úgynevezett fesztivált szerveztek a franciaországi Marseille-ben.