Törökország minden eszközt mozgósított az izmiri mentési munkálatok érdekében

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök az izmiri földrengéssel kapcsolatban közölte, hogy minden eszközt mozgósítottak, hogy a mentési munkálatok minél hamarabb lezárulhassanak.

1519394
Törökország minden eszközt mozgósított az izmiri mentési munkálatok érdekében

Erdoğan elnök tegnap a Türk Tanács Egészségügyi Tudományos Testületének ülésén mondott beszédet, ahol részvétét fejezte ki İzmirnek és a környező városoknak az izmiri Seferihisarnál történt 6,6-os erősségű földrengés miatt.

A török államfő Allah könyörületét kérte a földrengésben összedőlt épületekben életüket vesztett emberek számára, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek.

„Államunk a minisztereink és minden szervünk útján a földrengés pillanatától fogva akcióba lépett, hogy kimentse a romok alatt rekedt polgárainkat, és hogy segítsenek minden rengések által érintett embernek. A Katasztrófavédelem, a Rendőrség, az egészségügyi szervek és más közalkalmazottak teljes erőbedobással látják el feladatukat. Minisztereink gyorsan a helyszínre utaztak, hogy a koordinációt személyesen biztosítsák a helyszínen. Minden eszközt mozgósítottunk, hogy a mentési munkálatok minél hamarabb lezárulhassanak” – mondta.

Erdoğan elnök beszédében a Covid-19 járvány elleni törökországi küzdelemre is kitért.

„Ebben az ügyben a legnagyobb reményünk a ténylegesen használható fázisba jutó vakcinafejlesztésekhez fűződik. Törökország egyrészt figyelemmel kíséri a kínai, oroszországi, amerikai vakcinafejlesztéseket, másrészt pedig komoly erőfeszítéseket tesz a saját vakcinája fejlesztése tekintetében is. Remélhetőleg a tavaszi hónapokban már eljutunk abba a fázisba, hogy a saját vakcinánkat alkalmazhatjuk a polgárainkon. Az év végétől azt tervezzük, hogy a külföldi vakcinák közül a tudósaink által megfelelőnek tartott egy vagy több vakcinát is biztosítsunk az állampolgáraink részére” – jelentette ki Erdoğan elnök, aki hangsúlyozta, hogy elszántak, hogy Törökországot a tudomány területén is a világ vezető országai közé tegyék.



Még több hír