A világ országai együttérzésüket és szolidaritásukat fejezték ki Törökországgal

Arif Alvi pakisztáni államfő is részvétét fejezte ki Erdoğan elnöknek és a török népnek az izmiri földrengés miatt.

1519392
A világ országai együttérzésüket és szolidaritásukat fejezték ki Törökországgal

Szalome Zurabisvili grúz köztársasági elnök részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnöknek és a török lakosságnak az izmiri földrengés miatt.

„Mély sajnálatomat fejezem ki a sok életet követelő törökországi földrengés miatt. Grúzia a török nép mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban. Őszinte részvétem” – írta Twitteren megosztott üzenetében a grúz államfő.

Arif Alvi pakisztáni államfő is részvétét fejezte ki Erdoğan elnöknek és a török népnek az izmiri földrengés miatt.

„Recep Tayyip Erdoğan testvérem, kérem továbbítsa a pakisztáni nép részvétnyilvánítását az életüket vesztett emberek családjai felé. Osztozunk a földrengés által érintett emberek fájdalmában, és fohászkodunk érte, hogy minél hamarabb felépüljenek a sérültek” – fogalmazott Twitter-üzenetében a pakisztáni államfő.

Haszan Ruhani iráni államfő is részvétét fejezte ki Erdoğan elnöknek és felajánlotta országa segítségét.

Recep Tayyip Erdoğan elnöknek küldött üzenetében Ruhani úgy fogalmazott: „Az iráni kormány és a lakosság nevében részvétemet fejezem ki a halottak miatt önnek és a testvéri török népnek, és a Magasztos Allahtól azt kérdem, hogy adjon türelmet a gyászoló családoknak, és gyors felépülést a sérültek számára.”

Ersin Tatar, az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke telefonon hívta fel Erdoğan elnököt, hogy részvétét fejezze ki az izmiri földrengés miatt.

Tatar hangsúlyozta, hogy a ciprusi törökök ahogy mindig, úgy most is az anatóliai testvéreik mellett állnak.

İlham Aliyev azeri államfő is felhívta Recep Tayyip Erdoğan elnököt, hogy felajánlja segítségét az izmiri Seferihisarban történt földrengés miatt.

Aliyev együttérzését és részvétét fejezte ki Erdoğannak a földrengés miatt.

Vlagyimir Putyin orosz államfő is részvétüzenetet küldött Erdoğan elnöknek. 

Şevket Mirziyoyev üzbég államfő részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek.

Vlagyimir Zelenszkij ukrán államfő szintén részvétét fejezte ki.

Alexander Van der Bellen osztrák köztársasági elnök pedig úgy fogalmazott: „Imáim a Törökországban és Görögországban életüket vesztett emberek hozzátartozóival és a sérültekkel van.”

Hashim Taci koszovói elnök hangsúlyozta, hogy Koszovó a török nép és állam mellett áll ebben a nehéz időszakban.

Ilir Meta albán államfő üzenetében úgy fogalmazott: „A szeretteiket elvesztő emberek és a nehézségeket átélő személyek mellett állunk. Albánia minden lehetőségével a baráti országok mellett áll”, Sefik Dzafeovic, Bosznia-Hercegovina elnökségének elnöke pedig azt mondta: „Gratulálunk a bátor mentőcsapatoknak az önfeláldozó munkájukért. Imáinkban a török testvéreinkkel vagyunk.”

Kasım Cömert Tokayev kazah államfő is részvétét fejezte ki Erdoğan elnöknek az izmiri földrengés miatt.

Ahmad Bin Abdullah Bin Zaid el Mahmud, a katari parlament elnöke telefonon fejezte ki részvétét Mustafa Şentopnak, a Török Nagy Nemzetgyűlés (TBMM) elnökének.

Imran Khan pakisztáni miniszterelnök Twitter-üzenetében kijelentette, hogy a török nemzet mellett állnak, és felajánlotta az országa segítségét.

Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök az İzmir mellett több görög szigetet is érintő földrengés miatt szintén felhívta Erdoğan elnököt.

Erdoğan és Micotakisz a megbeszélésük során kölcsönösen részvétüket fejezték ki egymásnak.

Erdoğan elnök kifejezte, hogy amennyiben szükséges, készek segítséget nyújtani Görögország számára.

Ali Esedov azeri miniszterelnök rögtön az izmiri földrengés után felhívta Fuat Oktay török köztársasági elnökhelyettest, hogy felajánlja a segítségét.

Gerald Darmanin francia belügyminiszter is szolidaritásáról biztosította Törökországot és Görögországot az Égei-tengernél és a görög szigeteknél történt földrengés miatt.

„Franciaország a török és a görög lakosság mellett áll, hogy túljussanak ezen a rettentő próbatételen. Amennyiben az országok kormányai igénylik, azonnal eljuttatják a térségbe a francia segítséget” – fogalmazott Twitter-üzenetében Darmanin.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a közösségi médiában megosztott üzenetében közölte, hogy figyelemmel kísérik az Égei-tengernél Görögország és Törökország partjainál történt erős földrengéssel kapcsolatos fejleményeket, és kifejezte, hogy az EU kész segítséget nyújtani.

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök részvétét és szolidaritását fejezte ki.

Tamim bin Hamed Al Szani katari emir és Fajiz esz-Szerradzs líbiai miniszterelnök szintén telefonon fejezte ki részvétét Erdoğan elnöknek.

A pakisztáni külügyminisztérium nyilatkozatában közölte, hogy Pakisztán népe szolidáris a török testvéreikkel és fohászaikban Törökországgal vannak.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár közölte, hogy készek segítséget biztosítani a szövetséges országoknak.

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője elmondta, hogy figyelemmel kísérik a helyzetet, és együtt fognak működni a két országgal, hogy biztosak legyenek abban, hogy a rászorulók megkapják a sürgős orvosi ellátást.

Az ENSZ pedig ismertette, hogy kapcsolatban állnak az illetékesekkel, és a szervezet kész segítséget nyújtani.

Az izraeli védelmi minisztérium bejelentette, hogy utasították az izraeli hadsereg egyik kutató-mentő csapatát, hogy kezdjék meg a felkészülést a Törökországba való kiküldetésre.

Az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma részvétét fejezte ki Törökországnak és Görögországnak az Égei-tengernél történt földrengést követő veszteségek miatt.

„A mai földrengés után imáink Törökország és Görögország lakosságával van. Jó látni, hogy szükség idején a különbségeiket félretéve mind a két ország segítséget nyújt egymásnak. Szükség esetén az USA is kész segítséget nyújtani” – üzente Robert O’Brien amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó.

Andres Allamand chilei külügyminiszter aláhúzta, hogy készek támogatást nyújtani a kutatási és mentési munkálatok során, Marcelo Ebrar mexikói külügyminiszter pedig kijelentette, hogy teljes mértékben szolidárisak Törökországgal, és készek segítséget nyújtani.

Mark Rutte holland miniszterelnök üzenetében azt mondta: „Szívünk a török és görög néppel van, azonnal készen állunk, ha bármiben is segíthetünk.”

Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök bejelentette, hogy készek segítséget nyújtani.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter is szolidaritásáról biztosította a görög és török lakosságot, és felajánlotta országa segítségét.

Heiko Maas német külügyminiszter szintén részvétét fejezte ki, és azt írta:

„Gondolataink az áldozatokkal és a családjaikkal vannak. Reméljük, hogy sikeresek lesznek a kereső és mentési munkálatok. Az EU és a NATO kész segítséget biztosítani.”

Dominic Raab brit külügyminiszter is közölte, hogy készek segítséget nyújtani.

Az olasz és a spanyol külügyminisztériumok szolidaritási üzenetei mellett Evarist Bartolo máltai külügyminiszter is üzenetet osztott meg, melyben úgy fogalmazott: „Szívünk és gondolataink Törökország és Görögország lakosságával van. Mély részvétünket fejezzük ki azok számára, akik elvesztették a szeretteiket.”

Ann Linde svéd külügyminiszter szintén részvétét fejezte ki a török és görög lakosságnak.

Urman Reinsalu észt külügyminiszter részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors felépülést kívánt a sérülteknek.

Davit Zalkalian grúz külügyminiszter közölte, hogy a török nép mellett állnak.

Ceyhun Bayramov azeri külügyminiszter, Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter, Stef Blok holland külügyminiszter, Gordon Grlic Radman horvát külügyminiszter, Meliza Haradinaj-Stublle koszovói külügyminiszter, Abdulaziz Kamilov üzbég külügyminiszter, Muhammed Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter, Pekka Haavisto finn külügyminiszter, Davit Zalkaliani grúz külügyminiszter, François-Philippe Champagne kanadai külügyminiszter, Arancha Gonzalez Laya spanyol külügyminiszter, Muhammed bin Abdurrahman katari külügyminiszter, Nabeela Tunis Sierra Leone-i külügyminiszter telefonon ajánlották fel segítségüket Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszternek.

Baghdad Amreyev, a Türk Tanács főtitkára közleményében tudatta, hogy a szervezet Törökország kormánya és a testvéri török nép mellett áll ezekben a nehéz időkben.

Az USA, Németország, Franciaország, Olaszország, Oroszország, Izrael, Pakisztán, Nagy-Britannia, Ausztrália, Dánia és Magyarország törökországi diplomáciai missziói is szolidaritásukat fejezték ki.

İzmir Seferihisar körzetében tegnap 6,6-os erősségű földrengés történt, melyben 25 személy életét vesztette.

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter 35 személy haláláról számolt be, az Egészségügyi Katasztrófavédelmi Koordinációs Központ (SAKOM) pedig 885 sebesültről számolt be, 504 személyt az ellátásukat követően elbocsájtottak a kórházból.

 



Még több hír