Törökország továbbra is a saját víziója, saját érdekei szerint fog cselekedni

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök kijelentette, hogy Törökország továbbra is a saját víziója, saját érdekei szerint fog cselekedni.

1517513
Törökország továbbra is a saját víziója, saját érdekei szerint fog cselekedni

 

Erdoğan elnök az október 29-i Köztársaság Ünnepe alkalmából üzent.

„Miközben arra készülünk, hogy megünnepeljük a köztársaság megalakulásának 100. évfordulóját, eltökélten folytatjuk az utunkat a 2023-as céljaink eléréséhez” – jelentette ki ünnepi üzenetében Erdoğan elnök.

Az államfő üzenetében úgy fogalmazott:

„A szabadságharc idején héttől hetven éves korig összefogó nemzetünk ma is egységben, összetartozásban és testvériségben építi a jövőt. Immár semennyit sem számít azoknak a szava, akik azért nyugtalankodnak, mert Törökország a saját akarata szerint cselekszik. Országunk továbbra is a saját víziója, saját érdekei szerint fog cselekedni, bárki bármit is mondjon vagy tegyen. Ahogy az alapítói akarat a hét állam terveit áthúzva felszabadította a megszállás alól ezt a hazát, ugyanolyan elszántak vagyunk mi is, hogy megvalósítsuk a céljainkat.”



Még több hír