Erdoğan elnök: Törökország a jog és igazságosság oldalán áll az örmény-azeri konfliktusban

Erdoğan elnök a kabinet ülését követően tartott sajtótájékoztatót

1513102
Erdoğan elnök: Törökország a jog és igazságosság oldalán áll az örmény-azeri konfliktusban

„Ha szükséges, ebben az életünk árán is megoltalmazott régióban még több rémálmot fogunk okozni azoknak, akik a megsemmisítésünkről ábrándoznak” – jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Az államfő közölte, hogy Örményország Azerbajdzsán elleni támadásai ügyében Törökország mindig a jog és igazságosság oldalán fog állni.

„Továbbra is testvéreink mellett fogunk állni, akik felénk fordítják a tekintetüket és a szívüket. Nem hajtottunk fejet azok előtt, akik a Földközi-tenger keleti medencéjében országunk és a ciprusi törökök jogait bitorolták. Azerbajdzsánt is támogatjuk, hogy felszabadítsa a megszállás alatt álló területeit. Minden olyan kezet el fogunk törni, amelyet a nemzetünk függetlenségére és jövőjére emelnek” – mondta.

Erdoğan elnök nyilatkozatában kitért rá, hogy a Fatih fúróhajó a következő hónapban újabb fúrásokat fog kezdeni.

„A rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy újabb felfedezésekről kaphatunk majd híreket. A Fekete-tengerben talált földgázt a nemzet jövője érdekében fogják felhasználni. Még egyszer jókívánságomat fejezem ki a felfedezéssel kapcsolatban” – fogalmazott.

A köztársasági elnök nyilatkozatában közölte, hogy felbomlottak a globális és regionális egyensúlyok, és Törökország egy emelkedő csillag pozíciójában helyezkedik el.



Még több hír