Törökország elítélte az örmény támadást
Törökország súlyosan elítélte az azeri Gandzsa város elleni, a tűzszünetet megszegő támadást, s kijelentette: a nemzetközi közösségnek meg kell állítani Örményország jogsértő viselkedését.
A külügyminisztérium közleményben ítélte el a humanitárius tűzszünetet megszegő, a második legnagyobb azeri város elleni támadást.
A harctértől 100 kilométerre fekvő Gandzsa egy lakóépületét eltaláló rakéta több tucat civil halálát és sérülését okozta, ami bizonyítja, hogy az örmény kormány a megszállás alatt álló azeri földeken túlra is próbálja kiterjeszteni a harcokat.
„A támadás azt is bizonyítja, hogy megszállást fenntartani igyekvő Örményország megszegi a nemzetközi jogot és nem ért a tűzszünet nyelvén. A nemzetközi közösségnek nemet kell mondania a folyamatos jogsértésre” – áll a közleményben.
A közlemény Allah kegyelmét kívánja a hősi halottaknak, a sebesülteknek pedig mielőbbi jobbulást.
„A testvéri Azerbajdzsánnak részvétünket nyilvánítjuk. Törökország mint mindig, most is Azerbajdzsán mellett áll” – áll a közleményben.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.