Cavusoglu találkozott a görög kollégájával

Mevlüt Cavusoglu tárgyalt a német és görög külügyminiszterekkel

1505275
Cavusoglu találkozott a görög kollégájával
cavusoglu maas.jpg

Mevlüt Cavusoglu utazott Szlovákia fővárosába a 15. Bratiszláva Globális Biztonsági Fórum alkalmából. Török külügyminiszter találkozott Heiko Maas német külügyminiszterrel és Nikos Dendias görög külügyminiszterrel.

Két miniszter tárgyalt főként a Kelet-Földközi-tengeri feszültség, a kétodalú és térségi ügyekről.

Cavusoglu részt vett egy „Térésgi és Globális Biztonságban Törökország Szerepe” című ülésen.

Mevlüt Cavusoglu elmondta, hogy Törökország jogait semmibe veszik a Kelet-Földközi-tengeri témában.

Cavusoglu bejelentette, hogy Törökország évek óta felhívást tesz az igazságos osztásra, de ezt nem vették figyelembe.

Erre Törökország 2018-ban kezdett fúrómunkálatokba.

Cavusoglu érintette a Hegyi-Karabah ügyét is. Cavusoglu megemlítette, hogy 30 éve Örményország megszállása alatt van a térség, és egy békén és párbeszéden alapuló megoldásról adott üzenetet.



Még több hír